Harsányi Gábort 10 évvel idősebb nő tette férfivá - interjú

Számtalan darabban megfordult már színészként, rendezőként, szerzőként, és ne feledkezzünk meg a film- és szinkronszerepeiről se. Mindig is evidencia volt, hogy művészember lesz? 

Igen! Más alternatíva nem is volt, úgyhogy pechem lett volna, ha nincs hozzá tehetségem. Azt szoktam mondani, hogy a szívem a színművészeté, a fantáziám pedig az írásé. Utóbbi ugyanis a Magyar Írószövetség egyik oszlopos tagjaként most is kísért, de kár lenne eltagadni: tény és való, hogy nagyon szerencsésen indult a karrierem. A kezdetektől fogva olyan fantasztikus szerepeket kaptam, ami másnak nemigen jutott.

Mint például Láng Vince karaktere, ami egy nagyon hálás szerep volt. 

Azt gondolom, hogy sem rossz, sem jó, sem hálás szerep nem létezik. Inkább csak tehetséges vagy kévéssé tehetséges színész. Egy rossz színész el tud rontani egy jó szerepet is, egy jó pedig rosszból is csodákat képes kihozni.

Ön jó színésznek tartja magát? 

Nem akarok szerénytelennek tűnni, de azt gondolom, hogy van hozzá affinitásom. Anno bőröndökkel kaptam a leveleket, és egy-egy felkérésre sem kellett sokat várnom. Egymás után jöttek a megkeresések, én pedig nem válogattam. Elvállaltam szinte mindent. Többekkel ellentétben én nem a Hamletre vártam.

Országszerte ismert és elismert színészként a nők terén sem volt túl válogatós? 

Egy frászt nem. Rettenetesen gátlásos pasi voltam. Pattanásos, elálló fülű, alacsony krapek voltam – bár tény, hogy most sem vagyok egy hegyomlás. (Nevet) A viccet félretéve, akkor ez nem volt ennyire mókás. Frusztrált, önbizalom­hiányos és félénk srácként még csak megnézni sem mertem a nőket. Húszéves lehettem, amikor azonban egy nálam tíz évvel idősebb, frissen elvált, gyönyörű és ismert színésznő felfigyelt rám. Őt csúnyán elhagyták, én pedig pont kapóra jöttem neki. Nagy szerelem volt a miénk, noha sohasem vertük nagy dobra a kapcsolatunkat. Pedig elképesztő szimbiózisban éltünk, mondhatni testileg-lelkileg mellette váltam férfivá, és neki köszönhetem azt is, hogy idővel, szépen lassan a gátlá­saimat is sikerült levetkőznöm. 

Meddig tartott a szerelem?

Öt évig éltünk együtt, de a kezdetektől fogva tudtuk, hogy nem egymás mellett fogunk megöregedni. Egyrészt mert ő még a házasságát gyászolta, másrészt pedig nagy volt köztünk a korkülönbség. Akkor én még csak egy húszéves kis kölyök voltam, ő pedig már egy harmincéves, elvált asszony. Aztán amikor beindulni látszott a karrierem – amit egyébként részben neki is köszönhetek –, és sorra kaptam a filmes és színházi szerepeket, akkor ő maga mondta, hogy legyen vége. Azóta sem beszéltünk. Ő akarta, hogy így legyen…

Pedig én azt gondoltam, hogy Harsányi Gábor egyedül, „segítség” nélkül tört ki a középszerűségből. 

Amikor egyedül, „segítség” nélkül bementem a Színművészeti Főiskolára, akkor a portás rám nézett, és azt mondta: úristen, kik jönnek ide… Egy másik alkalommal pedig a felvételi során megkérdezték tőlem, hogy én most ülök vagy térdelek. Mire azt mondtam: remélem, hogy még növök. De sajnos nem így lett! (Nevet) Szóval igen, szükségem volt a támogatásra, olyasvalakire, aki kirángat a kishitűségből. Ma már a három gyerekem, és a feleségem a lelki támaszom, akivel több mint negyven éve élek boldog házasságban. 

Túl a hetvenen, és tizenöt­ezer színházi fellépésen is aktívan játszik, ráadásul a Börtönszínház című két főszereplős saját darabja még a tengerentúlon is nagy sikert aratott. Mik a tervei a jövőre nézve?

Most egy új színjátékra készülök, ami műfaját tekintve se nem vígjáték, se nem dráma. Már megvan hozzá a partnerem is, akinek a nevét még nem szeretném elárulni, de azt gondolom, hogy nagyon jól fogunk együtt működni. A Ma­gyar Drámák Színházában, ja­nuár 27-én fogjuk bemutatni a darabot, amihez nagy reményeket fűzök. Szeretnék még maradandót alkotni!