Celeb

Ezek a sztárok döntöttek úgy: íróként is megpróbálkoznak - vajon melyiküknek jött be?

Bors

Létrehozva: 2018.11.10.

<p>Hiába sikeresek színészként, énekesként vagy modellként, úgy látszik, ennél is többre vágytak, az olvasókat is meg akarták hódítani. De nem ám holmi önéletrajzzal vagy recept­könyvvel, hanem szépirodalmi igényű regénnyel, novellás- vagy verseskötettel. S meglepő módon a többség vette is az akadályt, és íróként, költőként is elismerést szerzett.</p>

Cara Delevingne:Mirror, mirror 

A modell előbb színésznőnek állt, majd billentyűzetet ragadott, és megírta ezt a felnőtté válásról szóló regényt. Amit a saját generációján kívül a szőrös szívű kritikusok is értékeltek.

* * *

Csernus Mariann:Ki voltál, lányom? 

A színésznő nem könnyű feladatra vállalkozott műfajilag meghatározhatatlan könyvével, szintén színésznő lánya öngyilkosságának indítékait ku­tatja, miközben egyre mélyebben száll alá a lélek mélységeibe.

* * *

Ethan Hawke:Mi a gond velem? 

Az Oscar-díjra jelölt színész előbb papírra vetette a regényt, majd filmet rendezett belőle, és az egyik szerepet is eljátszotta. Ráadásul nem is ez az egyetlen könyve, a Hamvazószerda is megjelent magyarul.

* * *

Lukács Sándor:Az elűzött álom 

A Vígszínház színészének 1985-től több verseskötete is megjelent már, amelyekből szívesen olvas fel a kö­zön­ségé­nek utánozhatatlan hangján. „Életünk tele van olyan jelenségekkel, melyekkel nap mint nap találkozunk, de furcsa módon mégsem tudatosulnak bennünk. A költészet talán éppen erre ad alkalmat” – vallja.

* * *

Tom Hanks:Különleges karakterek 

A kétszeres Oscar-díjas amerikai színész, aki a rendezést és a producerkedést is kipróbálta már, imádja a régi, me­chanikus írógépeket. A gyűjtésük mellett egy tizenhét írásból álló kötetet is szentelt a hobbijának, ugyanis minden történetben – így vagy úgy –, de szerepük van ezeknek a masináknak.

* * *

Liptai Claudia:Az Álomnő 

A színpad, a televízió, a különböző fellépések mellett kalandregényével is szórakoztatni akart, és kiderült, pikáns humora nem csak élőben érvényesül, a papírról is átjön.

* * *

Leonard Cohen:Szépséges lúzerek 

Az énekes kísérleti regényét, amelynek középpontjában egy szerelmi sokszög áll, Jack Ke­rouac: Úton című művével szokták együtt emlegetni. Kell ennél nagyobb elismerés?

* * *

Bodrogi Gyula:Irka firka

„Sok-sok éven keresztül spirálos, kockás füzetekbe irkáltam, vagy pontosabban: irkákba firkáltam a gondolataimat, történeteimet, emlékezés céljából” – írja Bodrogi Gyula, a nemzet színésze. Ám aki elolvasta a könyvet, az pontosan tudja, hogy igazi irodalmi értéket kapott. 

* * *

Bella Thorne:Autumn ajándéka 

A modell-színésznőt sokan felszínes fruskának tartották, míg meg nem jelent az első regénye. Mint kiderült, azért kezdett el írni, hogy feldolgozza édesapja ha­lálát, akit még kilenc­évesen vesztett el. Fiatal olvasóinak nemcsak a gyász, a veszteség fo­lyamatát mutatja meg, hanem viccesen ír a diszlexiáról és a vöröshajúságról is.

* * *

Bruce Dickinson:The Adventures of Lord Iffy Boatrace 

Az Iron Maiden énekesének regénye 1990-ben jelent meg. Egy trágár bohózatról van szó, amit a kritikusok nagyon lehúztak, ennek ellenére harmincezer példány kelt el. Életrajzát viszont az ítészek is magasztalták.

* * *

Hugh Laurie:Balek 

A sokunk igen kedvelt or­voskarakterét, dr. House-t alakító színész rendkívül sokoldalú: humorista, kiválóan zongorázik, bluest és dzsesszt énekel – saját lemezeket is kiadott már –, s krimiírónak is bevált. Ez a könnyed, angol humorral átitatott, pergő történet remek kikapcsolódás.

* * *

James Franco:Palo Alto

A korunk polihisztora címre pályázó színész, rendező, forgatókönyv­író, producer, festő az írást sem hagyhatta ki a repertoárjából. A ti­nikről és problémáikról szóló novelláskötet címadója szülővárosa, a kaliforniai Palo Alto.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196646_auto_resized.jpg
origo.hu

Mintha egy bombát dobtak volna erre az épületre, pedig így tervezték - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715084114
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195955_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meglepő helyről érkezhet a pofon: sajátjai lökhetik a villamos elé Karácsony Gergelyt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715084114
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715084114
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715084114
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715084114
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria