Celeb

Percenként szegi meg a szabályokat Meghan és Harry

Kiss Boglárka

Létrehozva: 2018.10.19.

Mobillal, mezítláb, kéz a kézben rohangálnak és szelfizgetnek Ausztráliában. Sem idegeneket ölelgetni, sem egymáson matatni nem volna szabad a hercegi párnak. Harry és várandós hitvese, Meghan szorul majd, ha otthon Erzsébet előveszi őket.

Forrás: AFP

Átment hippibe Harry herceg? Anyósa, Meghan édesanyja szabadelvű jógaoktató, s úgy tűnik, szellemisége átszállt a friss házasokra is. Harry és Me­ghan egy pillanatig sem bírja ki érintkezés nélkül. Idegeneket épp úgy ölelgetnek, mint ahogy egymást is. Pedig ezt nem engedi a királyi etikett.

Vajon II. Erzsébet királynő ezek után szigorúbban fogja őket, vagy elnéző lesz velük? Az utóbbi tűnik valószínűbbnek, tekintve, hogy férje mókáit is elnézte. Pedig Fülöpnek sem kellett a szomszédba menni egy kis „rendbontásért”, felvágott nyelve miatt sokat főhetett a királynő feje.

1998-ban például egy Pápua-Új Guineából hazatérő brit túrázótól megkérdezte, hogyan úszta meg, hogy megegyék. 2002-ben pedig Ausztráliában egy bennszülött vezetőt faggatott arról, hogy még mindig dárdákkal dobálják-e egymást. Látva végtelen jókedvüket, Harryék szabályszegését sem lesz nehéz elnézni. 

Mindig, mindenkivel ölelkeznek

Ugyan az etikett szerint nem lehetnek megközelíthetők rajongók számára, ezt már Diana is megszegte, sőt 1987-ben egy AIDS-fertőzött beteggel kesztyű nélkül is kezet fogott. Harryék sem ódzkodnak senkitől, a kilencvenéves idős hölgytől kezdve, síró anyukán át, a kisgyermekekig mindenkit szívesen magukhoz ölelnek.

Tilos a mobil!

A hivatalos eljegyzés után a királyi család egyik első rendelete szerint Meghannek törölnie kellett magát az összes közösségi média felületéről. Barátai szerint eleinte nehezen viselte a megvonást, ám mostanra hozzászokott, hogy nem posztolhat. Most mégis telefonnal a kezében látták.

Szelfin pózoltak

A királyi családnak tilos rajongókkal fotózkodni! Ugyan készülnek képek, amikor idegenekkel találkoznak, ám ezeken tilos tudatosan pózolniuk. Harryék erre a szabályra is fittyet hánytak, boldogan álltak össze az ausztrál parton mulató, virágfüzéres fiatalokkal.

Egymást babusgatják

Míg Vilmos herceget és Katalint szinte sosem látni kézen fogva, addig Harryék többször is nyilvánosan csókolóztak, sokszor arról is elfelejtkeznek, hogy mennyien látják őket: Me­ghan még Harry fülét is megcibálta játékosan.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715046611
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194073_auto_resized.jpg
ripost.hu

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715046611
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715046611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715046611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője