Lukács Sándor: Már nem zavarok senkit a rigolyáimmal

1972 óta a Vígszínház tagja, hosszabb ideje csak Halász Judit és Kern András koptatja a színpadot a körúti teátrumban.
Sportnyelven szólva, a dobogós helyezés is dicséretre méltó, a bronzérem is szépen csillog. De komolyra fordítva a szót, nagy mázlista voltam, hogy a főiskola után olyan gárdához kerülhettem, ahol többek között Páger Antal, Bilicsi Tivadar, Latinovits Zoltán, Darvas Iván, Sulyok Mária, Ruttkai Éva, vagy éppen Bulla Elma alkotta a gerincet. Mint fiatal színész őrületesen sokat tanultam tőlük.

Mi tartotta 46 éven át a Vígszínházban?
Már a kezdet-kezdetén megfogott az a légkör, ami a falakon belül uralkodott. A nagy mogulok nem féltékenykedtek az ifjoncokra, sőt atyáskodtak felettünk. Külön büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan óriási művész, mint Darvas Iván, közel tíz éven át osztotta meg velem a legendás 104-es öltözőt. Lehet, nagy szavak, de a színház valamennyi szegletéhez fűződik emlékem, hol Bill bácsi jut eszembe a folyosón, hol Ruttkai a takarásban vagy Latinovits a büfében. És, ami nagyon fontos, házhoz jöttek a legjobb rendezők.

Ma kivel öltözik?
Hosszú ideje már egyedül készülök a próbákra és az előadásokra. Így van jól, legalább senkit sem idegesítek a rigo­lyáimmal.

Ha azt mondom: Várkonyi Zoltán?
Várkonyi szelleme ma is belengi a színházat. Szerintem, aki valaha is a keze és az irányítása alatt dolgozott, soha nem felejti el a tanár urat. Kegyetlenül munkamániás volt, csak a jót vagy a még jobbat tudta elfogadni, viszont oroszlánként harcolt a színészeiért. Olyat tett, amelyet senki előtte, pedig az ország legjobb rendezői is a Víget erősítették. Vendégrendezőnek hívta meg például Szinetárt, Ruszt Józsefet, és ne felejtsük el, Jurij Ljubimov is neki köszönhetően rendezte meg nálunk a Bűn és bűnhődést. Szerencsére az utódai, Kapás Dezső, Horvai István, Marton László és ma Eszenyi Enikő is követi a példáját.

Még ma is tíz-tizenöt este lép színpadra, hat-hét darabban játszik, szabadidejében verset ír, reményei szerint nyáron megjelenik a nyolcadik kötete. Nem sok ez?
Éppen elég, amennyit színpadon vagyok. Jól bírom, de tudni kell, mennyi az elég. Természetesen vigyázok magamra, ha tehetem, akkor állandó teniszpartneremmel, Szacsvay Lacival hetente legalább kétszer vérre menő partikat játszunk a salakon. Általában én nyerek, mert amióta megoperálták a szememet, és elfelejthettem a szemüveget, már a labdát is jól látom.