Celeb

Lerch felesége: Tavasszal talán kijöhet István

HG

Létrehozva: 2018.10.26.

Hosszú idő után végre jó hírek érkeztek a régóta betegeskedő Lerch István környezetéből. Lehet, tavasszal a kórházból is kiengedik. Ezt a V’Moto-Rock zenekar ikonikus billentyűsének felesége, Enikő osztotta meg a rajongókkal.

Forrás: Facebook

Kórházba kerülése óta Lerch István felesége, Enikő kezeli a zenész honlapját, de csak most, néhány napja posztolt üzenetet. Biztató sorokkal köszönte meg a barátoknak, ismerősöknek és a rajongóknak a jókívánságokat. Egyik ilyen kedves ismerősük azt írta: „Gondolom, rengeteg fizikai és lelki energiát emészt fel az ápolás.”Enikő neki válaszolt a nyilvános felületen.

– Igen, így van, de István nagy harcos, visszajött onnan, ahol csak a csend van. Jobban van, várjuk a tavaszt, akkor talán kijöhet – írta Enikő. Ezután még nagyobb erővel záporoztak a jókívánságok a zenész Facebook-oldalára. 

Mindez Lerch István tavalyi újévi posztja alatt található, melyben egy bútól és gondoktól mentes újesztendőt kívánt mindenkinek. Ezután történhetett a nagyon szomorú eset, a 65 éves Lerch István 2017. január első napjaiban egy családi ebéd közben lett rosszul. Csak később derült ki, hogy súlyos agyvérzést kapott. A V’Moto-Rock együttes Erkel Ferenc-díjas zenésze heteken át volt élet-halál között. Ahogy Enikő most írta, ott, „ahol csak a csend van”. 

Horváth Charlie-t hosszú barátság és munkakapcsolat köti a zenészhez. 

Charlie a Retro Rádió újra­élesztett Három kívánság című műsorában három dalt is küldött a barátjának. 

– Minden héten bemegyek hozzá. Ki kellett választanom három dalt, abból mind a hármat a Lerch Pistinek címeztem. Joe Cocker barátságról szóló dalát, és két másik Lerch-szerzeményt küldtem neki – mondta a Borsnak Charlie, aki minden fellépésén mond néhány kedves szót betegeskedő barátjáról, s kéri a közönség támogató energiáit is. Valószínűleg a MOM Kulturális Központban is így tesz majd, ahol tegnap és ma este lép rajongói elé.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193405_auto_resized.jpg
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083219
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17158110_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kiderült: Ez a 4 csillagjegy a legjobb feleség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083219
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083219
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083219
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083219
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria