Celeb

Lajcsi: Ne viseljék a nevemet a gyerekeim!

K. K.

Létrehozva: 2018.10.09.

Áldás és átok is lehet az ismert szülő. Galambos Lajcsi gyermekeinek manapság inkább az utóbbi volt, ezért a zenész jobbnak látta, ha eldobják a nevüket.

Noha ártatlannak vallja magát, Galambos Lajos mérhetetlen lelkiismeret-furdalást érez az elmúlt évek történései miatt, mert szeretteinek is viselniük kell azt a bélyeget, amelyet a gáz- és villanylopás vádja sütött rá. Mint ismert, a gyanú szerint a népszerű trombitás öt év alatt több tízmillió forintnyi kárt okozott a közmű­szolgáltatóknak, a Budaörsi Járási Ügyészség ezért 2015 szeptemberében előzetes börtönbüntetés letöltésére kötelezte a ze­nészt, aki 125 napot ült a rá­csok mögött, a családjától és a külvilágtól elzárva. Noha azóta többször is bíróság elé került a zenész szövevényes ügye, Lajcsi ez idáig nem tudta bizonyítani az igazát, és a körülötte kialakult botrány sötét árnyékot vet feleségére és három gyermekére is.

A trombitás ennek akart vé­get vetni azzal, hogy megkérte két fiát, Lajost és Istvánt, valamint lányát, Boglárkát, változtassa meg a családnevét. Ők azonban nem teljesítették a bajba került zenész kérését, nem hajlandók megtagadni apjukat.

– Amikor megszülettek a gyerekeim, gondoltam arra, hogy ne a Galambost, hanem az eredeti családnevünket, a Grószt vigyék tovább  azért, hogy az ismertségem miatt még vé­letlenül se érje őket semmiféle megkülönböztetés. Akár pozitív, akár negatív értelemben – mondta el lapunknak a lopással megvádolt zenész.

Kiállás

A három Galambos gyerek nem hajlandó megtagadni apját

– Nem szerettem volna, ha később előnyük vagy hátrányuk származik abból, hogy az én gyermekeim. Ne Galambos Lajcsi miatt szeressék vagy gyűlöljék őket, hanem saját maguknak köszönhető sikereik vagy adott esetben hibáik miatt. Az embe­rekből áradó őszinte szereet és érdeklődés azonban meggyőzött arról, hogy Galambosként éljenek – teszi hozzá Lajcsi, aki ekkor még nem sejtette, hogy évekkel később már „jo­gosan” fél a megkülönböztetéstől.

– A meghurcoltatásomat követően szó szerint kérleltem őket, hogy hagyják el a Galambos családnevet, mert épp elég nekem igazságtalanul bűnhődnöm, a gyerekeim ne szenvedjenek!

Sosem felejtem el azt a pillanatot, amikor azt mondtam Lalának, Boginak és Istvánkának: gyerekek, lehet, egyszerűbb lenne az életetek a Galambos bélyeg nélkül. Erre azt felelték: apa, ne viccelj, úgy már nem is mi lennénk! Így végül újból ennyiben maradt a névváltoztatás, habár be kell  vallanom, a szívem mélyén rosszulesett volna, ha lemondanak a családnevünkről, amit remélem, hogy minél hamarabb tisztára tudok mosni.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196190_auto_resized.jpg
life.hu

Met-gála 2024: ők voltak a legjobban öltözött hírességek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194911_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: „Gáz!” – kiakadtak a rajongók Peti nyaralós fotója láttán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196193_auto_resized.png
hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715093112
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715093112
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715093112
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715093112
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria