Bródy János: Nyuggerként is aktívan zenélek

55 éve kiradírozhatatlan alakja a hazai könnyűzenének. Mesélne a kezdetekről?
Eredetileg műszaki pályára készültem, de a zenei formák már iskoláskoromban nagy hatással voltak rám.  A hatvanas évek elején lettek sikeresek az első gitárzenekarok, és az új hangzások elvarázsoltak;  leginkább a Shadows,  a Beatles, a Rolling Stones és a Kinks együttes számait próbálgattam kezdő gitárosként. Ettől függetlenül nem éreztem magam a zenei pályára predesztinálva, de a véletlenek úgy hozták, hogy még az érettségi előtt az akkor már népszerű Illés zenekar tagja lettem. A gitáros ugyanis hirtelen kiszállt a bandából, és Koncz Zsuzsi ajánlására bevettek a csapatba, ahol megkaptam a Tinédzser becenevet, mivel én voltam a legfiatalabb. 1965-ben jöttek a Szörényi fivérek, és Leventével nagyon egymásra találtunk. Kiderült, hogy mi is tudunk olyan dalokat írni, amire bemozdulnak a fiatalok, ráadásul magyar nyelven. Senki nem hitt a magyar nyelvű rockzene sikerében, de mi nem adtuk fel, és kitartottunk az elképzeléseink mellett.

A hatvanas évek végére már a legnépszerűbb beatzenekarként tartották számon az Illés együttest. Hogyan hatott önre a hirtelen jött népszerűség?
Nem tagadom: a zene iránti szeretetemet erősen motiválta a fiatalkori tesztoszterontúltengés, és érzékeltem, hogy a lányok szeme fényesebb, ha a fiú kezében gitár van. Köztudott, hogy a zenészfiúkat szeretik a lányok, de ahogy mondani szokták, olykor a jóból is megárt a sok. A népszerűség látszólag irigylésreméltó helyzet, de gyakran nyomasztóvá is tud válni. Amikor az elvárások már meghaladják az ember képességeit, a feszültség sokszor szorongást és depressziót okoz, és nekem is voltak hullámvölgyeim. A kilencvenes évek közepén eléggé megzuhantam. Sokféle illúzió szállt el azokban az években, a politika megrontotta a kapcsolatom Szörényi Leventével, a házasságom is kezdett tönkremenni, egyre bonyolultabbá vált minden körülöttem, és szó szerint belebetegedtem.

A teljes interjút keresse a Bors Extra októberi számában!