Celeb

Hernádi Judit: Mindig szókimondó nő maradok

K. K.

Létrehozva: 2018.09.25.

Úgy érzi, színészként már kevés ideje maradt . A legjobb női főszereplőnek járó díjat ítélték a kritikusok Hernádi Juditnak a Félelem megeszi a lelket című darabban nyújtott alakításáért.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Hogyan fogadta, amikor Alföldi Róbert felkérte a Félelem megeszi a lelket című darab főszerepére? 

Épp New Yorkban voltam, és éjnek évadján – mert ott hat óra az időeltolódás – felhívott, hogy lenne egy darab, amelynek a forgatókönyvét azonnal el kell olvasnom. Így is történt. Nagyon tetszett, és azonnal rábólintottam a szerepre. Egyébként meg kell jegyeznem: ha nem olvasom el a darabot, akkor is elvállaltam volna, mert Robit fantasztikus rendezőnek tartom.

Mennyire érzi magát komfortosan Emmi, az idősödő takarítónő szerepében? 

Remekül érzem magam a szerepben, mert ezt az előadást az elejétől a végéig megéljük a színpadon.

Negyvenéves pályafutással a háta mögött meg tud rettenni még egy-egy szereptől?

Biztosan, bár még nem volt rá példa. Inkább azt mondom, van olyan, amitől el tudok szomorodni. De meg kell hagyni, eddig szinte mindig szerencsém volt, nagyon sok jó felkérést kaptam. Már a Játékszín új színdarabjának premierjére, az október 12-én színpadra kerülő Menopauza című musicalre készülök, szerin­-tem ez is szerencsés válasz­-tás volt. 

Ehhez azonban jól is kell tudni választani…

Inkább jól kell tudni nemet mondani.

Egyszer azt mondta egy neves rendező, hogy az a jó színész, aki a magánéletben üres, mint egy szivacs. Színtelen, szagtalan, jellegtelen.

Akkor én nem vagyok jó színész. Nem vagyok sem üres, sem jellegtelen, sem szagtalan. A művészetben ugyanis van egyfajta hitelesség, aminek kell, hogy legyen tartalma, állaga, és ha úgy tetszik, akár még szaga is. Utóbbit ki hogy bírja… De egy biztos: én mindig olyan nő leszek, akinek van véleménye, önálló gondolata, és azt ki is mondja.

A jelölése után azt mondta, meglepte, hogy az ön neve is felmerült a díjazottak között. Miért? 

Mert szabadúszó vagyok, és nem szoktam kapni. Nagyon régen volt már ilyen jelölésben részem, ha jól emlékszem, talán 1979-ben. 

Amikor átvette a díjat, úgy tűnt, kissé zavarba jött. 

Szerintem mindenkit zavarba hoz, amikor valami jó dolog éri. Minden pozitívumot nehéz kezelni. A negatívumot általában könnyebb. A környezetemben mostanában kevés a sikeres ember. De most nekem sikerült, úgyhogy nagyon örülök. Nem is tehetnék mást, mert már annyira kevés időm maradt hátra, hogy nem tehetem meg, hogy ne örüljek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188024_auto_resized.jpg
life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714959310
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap