Celeb

Rá sem lehet majd ismerni: nőként lép színpadra VV Zsolti

Bors

Létrehozva: 2018.08.29.

Osváth Zsolti a ValóVilág legutóbbi szériájában sem titkolta, hogy transzvesztita előadóként vállalt fellépéseket - ráadásul nagy sikerrel. A reality óta ugyan nem öltötte magára a női gúnyát - ám most minden megváltozik: Zsolti ugyanis elhatározta, ha csak egy estére is, újra Duvall-ként fog tündökölni az éjszakában. 

– A döntésem oka egyszerű: hiányzott. Tudod, akit egyszer a mozdony füstje megcsapott... A színpadi lét az életemben mindig meghatározó volt, már a ValóVilág előtt is. A közönséggel való fizikai kontakt a televízióban nem mindig adott, itt most ebből nem lesz hiány – kezdte a Borsnak Zsolti, aki hosszú évek óta nem öltözött nőnek. 

– Utoljára a villában öltöttem női ruhát, Krisztián születésnapján, aki azt mondta akkor, hogy a műsorom és a party, amit szerveztem neki, élete legszebb születésnapi ajándéka volt – nevetett az egykori VV-játékos, majd elárulta azt is, hogy ha rajta múlik, nem egyszeri alkalomról lesz szó. A No Limit Clubban szeptember 7-én lép fel évek óta először. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715108113
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108113
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197688_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Hont András sem ment el szó nélkül Magyar Péter gyenge magyarázkodása mellett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715108113
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715108113
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108113
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108113
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108113
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"