Celeb

Duplán támadja Kero az Operettet

K.Sz.

Létrehozva: 2018.08.22.

Igazgatóként és szakmai konzulensként is érdekelt az új választásban Kero. Véleménye szerint esélye van a poszt újbóli betöltésére.

Forrás: Fejér Bálint

Megdöbbentő lépésre szánta el magát Kerényi Miklós Gábor, ugyanis tegnap délután a saját közösségi oldalán jelentette be: újra indul a Budapesti Operettszínház igazgatói székéért. 

 Mint ismeretes, Kerót tavaly novemberben mentették föl a teátrum művészeti vezetői feladatai alól, miután Maros Ákos egykori táncos a Kanári-szigetekről élő adásban osztotta meg a nézőkkel, hogy egy vállfával többször fenéken vágta a direktor 24 évvel ezelőtt. 

 – A vállfa nadrágtartó részével történt a suhintás, ami – hangsúlyozom – közös beleegyezéssel történt – mondta Kero. 

Megkerestük Kerót, aki hosszú idő után készségesen reagált a Bors megkeresésére. 

 – Úgy éreztem, hogy meg kellett tennem ezt a lépést. Többször elmondtam, hogy én többek között az operettszínházi hatalmi harc áldozata lettem, és egy általam közös megegyezésnek minősített eseten kívül egyetlenegy vádat sem tudtak bizonyítani ellenem.

– Úgy gondolom, hogy a közvélemény most már látja, hogy mi történt az elmúlt időszakban. Azért pályázom, mert nem értek egyet Lőrinczy úr elképzeléseivel. Klasszikus operetteket, új magyar darabokat, és irodalmi-történelmi értékeket képviselő musicaleket kellene játszani, nem pedig kommersz dolgokat.. Nem gondolom, hogy a történtek miatt ne fogadna vissza a színház, hiszen  14 évig tisztességgel, igen nagy sikerrel vezettem az intézményt majd az utolsó három évben művészeti vezetőként is helytálltam.

 A pletykák szerint Kero biztosra megy, ugyanis Szente Vajk és a jelenlegi igazgató, Lőrinczy György mellett Kiss B. Attila operaénekes is a jelöltek között van, aki – bár öt éve is Kero ellen in­dult – idén állítólag szakmai konzulensként segíti az ellenfele pályázatát, miközben az Operettszínház vezető művészei hamarosan nyílt levélben kívánnak kiállni Lőrinczy György igazgatósága mellett. 

– Szóbeszéd, amit néhányan terjesztenek. Sok mindenben nem értünk mi egyet, és amúgy is miért segítenék az ellenfelemnek? Egyébként vannak dolgok, amiket másképp csinálnék: a színészekkel sokszor nem megfelelő hangnemben kommunikáltam, durva tudtam lenni, ami néha sértőnek is tûnhetett, ezt igazán sajnálom. Most amikor éppen rendezek, 

azt gyakorlom, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő – mesélte Kero, akinek az utóbbi időszak komolyan megrendítette az egészségét. 

– Újabb sztentet kellett beültetni a szívembe, ami segíti az egyenletes keringést a testemben és a szívem működését. Igyekszem újult erővel nekivágni a megméretettésnek: sokszor felálltam már és visszatértem. Úgy érzem, ez most is sikerülhet. 

 Lapunk megkereste a Budapesti Operettszínház vezetőségét, akik nem kívántak Kero nyilatkozatára reagálni, ám annyit hozzáfűztek: továbbra is teljes erővel azon lesznek, hogy újabb sikeres öt évet tölthessen be Lőrinczy György főigazgatóként.

Kálmán Imre lánya a Facebookon tiltakozott

Kero nemcsak egy hosszú levelet osztott meg a Facebookon, hanem a legendás operettszerző, Kálmán Imre lányának, Yvonne Kálmánnak a támogatói nyilatkozatát. A dolog pikantériája, hogy a 82 éves Yvonne ezt még 2013-ban írta, amikor Kero és Lőrinczy együtt pályáztak.

Az idős örökös kikérte magának, hogy Kero a 2013-as támogatói nyilatkozatát használja fel a mostanihoz.
– Kero, ma nem támogatlak téged. Az a levél 2013-ban íródott, nem most. Ne használd a Kálmán nevet!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715104213
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715104213
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194415_auto_resized.png
metropol.hu

Ferihegy elesett: ma problémás külföldre utazni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715104213
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715104213
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715104213
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715104213
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715104213
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch