Celeb

Üres moziban mutatták be a világ legnépszerűbb filmjét

Bors

Létrehozva: 2018.07.08.

<p>A moziba kerülésekor senkit sem érdekelt, ma milliókat ültet le a tévé elé is a magyar származású rendező börtöndrámája.</p>

Ugyan már bőven elmúlt húszéves is, mégsem tud veszteni népszerűségéből A remény rabjai című film. A Stephen King egy rövidke regényéből írt mozi még mindig első a világ filmjeit összegyűjtő nemzetközi filmadatbázis (Imdb) ranglistáján, közel kétmillió néző szavazata alapján. 

A Tim Robbins alakította Andy Dufresne, az ártatlanul elítélt bankár és börtönbéli barátja, a Morgan Freeman játszotta Ellis Boyd „Red” Redding megható története olyan film, amely elé bármikor érdemes leülni. A két férfi barátságáról, kitartásáról, a remény soha nem múló és elképesztően erős üzenetéről szóló mozit vasárnap éjszaka, 23:15-től adja a TV2.

Egyébként végtelenül érdekes, hogy ma épp ez a börtöndráma a filmtörténet legjobbnak ítélt alkotása a közönség szerint. 1994-es bemutatásakor ugyanis egy rossz kritika miatt egy 900 fős, szinte üres moziban mutatták be. Később sem hozott túl jó eredményeket: a filmszínházak hamar levették a műsorról, így a 25 millió dolláros forgatási költségéhez képest csak 16 milliót hozott. A videotékák közönsége aztán csak felfedezte magának: 1995-ben ez lett a legtöbbet kölcsönzött film Amerikában. A siker azóta töretlen: 2008-ban átvette az első helyet az Imdb-n A keresztapától, és azóta is rendíthetetlenül őrzi.

Az elgondolkodtató történetet a magyar származású Frank Darabont rendezte, és a forgatókönyvet is ő írta, a középső neve az Árpád. Szülei 1956-ban hagyták el Magyarországot, a rendező egy francia menekülttáborban született. Amikor megrendezhette a filmet, még nem volt elismert a szakmájában, egy neves kiadó viszont le akart csapni a forgatókönyvre és Tom Cruise-zal vagy Kevin Costnerrel eljátszatni Andyt. Darabont hárommillió dollárért sem volt hajlandó odaadni a könyvet és lemondani a rendezésről. A két színész visszamondta a szerepet, amikor megtudta, hogy egy kezdővel kellene együtt dolgoznia, a Red szerepére felkért Gene Hackman vagy Robert Duvall naptára pedig tele volt. Így esett a választás végül Tim Robbinsra és Morgan Freemanre. 

A filmet Mansfieldben, a három évvel korábban bezárt Ohio Állami Javítóintézetben forgatták, sok, a filmben látható smasszer előtte valóban az intézmény börtönőre volt. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964712
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap