Celeb

Top7: eddigi legjobb Sziget-fellépő

Bors

Létrehozva: 2018.07.22.

7. Fat Boy Slim (2009)

A világ egyik leghíresebb DJ-je először 2009-ben jött Magyarországra a magángépén, éppen a Sziget Fesztiválra. A bulija megosztotta ugyan a közönséget, egyesek szerint nem tett bele mindent a keverőpultba, de a rajongói imádták. Később még háromszor járt nálunk, mindannyiszor a VOLT Fesztiválon. 

6. Rihanna (2016)

Nagy várakozás előzte meg, a kritikák szerint azonban az énekesnőnek nem ez volt élete legjobb koncertje. Rossz volt a hangosítás, a lelkesedése pedig nulla. Végigtáncolta ugyan a kötelező időt, de a katarzis elmaradt. Ennek ellenére óriási tömeg fogadta, és őrjöngött a közönség. 

5. Robbie Williams (2015)

Három éve ellátogatott hozzánk a megasztárként ünnepelt Robbie Williams is, aki adott egy elég megosztó koncertet. A saját számai közül sokat eljátszott, amit jól is fogadott a közönség, de mellette legalább ennyi feldolgozást, mint például a We Will Rock You vagy az I Love Rock and Roll. Emiatt egyesek szerint időnként egy erősebb vidéki lagzira hajazott a show.

4. Green Day (1998)

A csapat először járt a Szigeten, előtte egyszer koncertezett már Budapesten, három évvel korábban a Budapest Sportcsarnokban, de ettől még nagy ováció fogadta őket a fesztiválon. A punkrock veteránjai nem okoztak csalódást a közönségnek. Ezután még egyszer ellátogattak Magyarországra, 2016-ban a Papp László Sportarénában léptek fel, a rajongók ölték egymást a jegyekért. 

3. Pink (2017)

Tavaly végre megérkezett Pink is a Szigetre. Rihannával ellentétben ő vérprofi módon, sok tánccal és elképesztő látványelemekkel adta elő a koncertjét. Készült rá előre, többször bejárta a színpadot, az egész előadás precízen szervezett volt. Cukiskodott a közönséggel és még a levegőben is repült. Kell ennél több?

2. Prince (2011)

Igazi nagyágyúként robbant be Budapestre. A kri­­tikák szerint szinte tökéletes volt az első magyarországi koncertje. A her­ceg ugyanolyan meglepő öltözékben jelent meg a színpadon, ahogy előtte húsz éven át megszokhattuk tőle. A kon­certet az első hangtól az utolsóig végigtombolták a fesztiválozók.

1. David Bowie (1997)

Épp Pepsi Szigetnek hívták a fesztivált, amikor az énekes fellépett rajta, és abban az évben megjelent Earthling albumát turnéztatta. David Bowie ekkor jött másodszor – és utoljára – Magyarországra, először 1990. szeptember 4-én az MTK-stadionba. A koncert a Sziget addigi legdrágább fellépése volt, s összesen tizenhét szám hangzott el. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714991109
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714991109
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián