Celeb

Kállay Bori: Végre koromhoz illő szerepet kaptam

Kovács Szilárd

Létrehozva: 2018.07.22.

A színésznővel Triesztben találkoztunk, ahol elárulta: a nyári turnék mellett a pihenésnek, az unokáinak és férjének, Vitray Tamásnak szenteli az idejét, akivel idén végre megvalósíthatják hosszú évek óta dédelgetett vágyukat, és az ősszel még a nagymamaszerepbe is újra belekóstolhat.

Egy óra múlva kezdődik a Csárdáskirálynő előadása a trieszti Rossetti színházban, amelyben Anhilte-t alakítja. Milyen érzés olaszul játszani ezt a legendás operettet?

Nagy izgalom és persze stressz is, hiszen alig néhány hét alatt kellett megtanulnunk az olasz szöveget. A premieren érdekes volt megfigyelni, hogy a közönség csak a zenei betétek végén tapsolja meg a művészeket, a magyar nézők nemegyszer végigtapsolják a slágerdalokat. Persze az is igaz, hogy nálunk alighanem jobban ismerik az egész darabot. Az ováció azonban, mint korábban Németországban, Ukrajnában vagy Izraelben, ahol németül, ukránul és héberül játszottunk, visszaigazolta, hogy értették a kiejtésünket.

A világ sok pontján hallották már önt énekelni, megszokhatta a vendégszerepléseket, meg sok emléke is lehet ezekről...

Az utóbbi tíz évben valóban sokfelé jártunk: Európában, Amerikában, sőt még Ausztráliában is. Egy-egy utazás során, ahogy itt is, esténként kiülünk a tengerpartra és kellemesen elandalodunk a korábbi turnékat emlegetve, felidézve.

Úgy tudom, hamarosan újra nagymamaszerepben láthatjuk.

Ez most színpadi nagymamaszerep lesz. Csiky Gergely színdarabja, A nagymama főszerepére hívtak meg Veszprémbe. Budapesten kevesebben tudják, hogy a pályám első húsz évében nagyon sok komoly prózai szerepet játszottam. Éppen ideje volt, hogy egy koromhoz illő prózai szerep is „megtaláljon”. Ami azt illeti, az életben is nagymama vagyok, két nagy unokám van.

Meg is lepődtem, hogy az unokái már szinte felnőttek.

Tizenhat és húszévesek, igazi nagyfiúk. Anyuka is fiatalon lettem, Barbi lányom – Fonyó Barbara opera-énekesnő – a szerk. – hamar megjött. Benedek és Domonkos már elfoglalt ifiurak, ritkábban látogatnak el a nagyihoz. De olyankor jókat főzünk, vagy nyáron a kis medencénkben fürdünk nagyokat.

Kedvenc…

…könyve: szeretem a költészetet, főleg Petőfi, Csokonai és József Attila verseit

…filmje: a Schindler listája

…előadója: talán a szemem, mert azt dicsérik a legtöbben

…hobbija: a kertészkedés

…étele: a magyaros ételeket szeretem, a különlegességek közül meg a kínai konyháért vagyok oda

Az előbb megütötte a fülemet az a kifejezése, hogy „koromhoz illő” szerep. Sok olyan kollégája van, aki ilyet – egy bizonyos életkor után – nem szívesen mondana ki.

Ha így van, kár, mert az idő múlásával a mi műfajunkban fogynak a jó feladatok, és a „vészcsengőnek” idejekorán meg kell szólalnia egy színésznőben, hogy szerepkört kell váltania, és bizony az adott életkorhoz illő feladatokat kell keresnie. Én szerencsés alkatnak érzem magam, a szüleimtől jó géneket örökölhettem, másrészt a Budapesti Operettszínházban töltött tíz évem alatt hozzám illő és rangos szerepeket bíztak rám. Őszintén szólva a fizikai állapotom és a „külalakom” rendben tartása olyan nagy erőfeszítést eddig nem igényelt tőlem. Kínozni magamat egy percig sem kellett.

Tehát készen áll a kihívásokra. Sosem gondolt arra, hogy azt mondja: elég volt?

Megtaláltam, amire vágytam, miért válnék meg mindattól, ami az életemet boldoggá, teljessé teszi? A fellépések mellett marad ideje a pihenésre? Hamarosan egy régi vágyunk teljesül a férjemmel: Erdélyben teszünk nagy körutat. Semmi szereplés, csak gyönyörködés…

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196842_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27861_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27862_resized.jpg?avcount=1715088311
origo.hu

Szexpartnereket toborzott Magyar Péter jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715088311
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715088311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715088311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715088311
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria