Celeb

Zámbó K. Jimmbó lett Krisztiánból

Létrehozva: 2018.06.01.

Zámbó Krisztián lakhelye mellett művésznevet is váltott. A zeneiparban Zámbó K. Jimmbóként fut tovább, de a névnek nincs köze édesapja művésznevéhez.

Zámbó Krisztián búcsút intett múltjának, új helyre költözött, új művésznevet vett fel, és új emberként akarja folytatni a jövőjét.

– Sok szép, de sok rossz emlékem is van a múltamban, amit folyton cipeltem, és eljött a pont, hogy úgy éreztem, ebből elég volt. Egy hét múlva Visegrádra költözöm a hegyekbe, és nagyon várom már ezt a környezetváltozást. A karrieremet is más névvel folytatom. Mondhatni, újjá akarok születni – mesélte a Borsnak Krisztián, akinek új, Zámbó K. Jimmbó művészneve elsőre furcsán hangozhat, és meghallva leginkább méltán híres édesapjára, Jimmyre asszociálunk, de Krisztián cáfolta az összefüggést.

– Aki bántott, az most is fog, aki szeret, az ezután, az új névvel is fog. Ez a változás nagyon kellett nekem, a lelkemnek. Jimmbó egy meséből van, és gyerekkoromban hívtak így, de nincs köze apuhoz és a Jimmy névhez – szögezte le.

A változás jegyében Krisz­tiánnak a sport is egyre fontosabb, spártai edzésprogramba kezdett, és lapunknak azt is elárulta, mi az a két nagy álom, amit szeretne a közeljövőben megvalósítani.

– Bár nem sikerültek úgy a dolgok, ahogy szerettem volna, de sokat köszönhetek a tehetségkutatónak, ahol feltűntem, és a csatornáknak, akik foglalkoztatnak. Ugyanakkor szeretnék végre valami maradandót, minőségit és nagyon jót letenni az asztalra, amire mindenki büszke lehet. Másrészt pedig nagyon vágyom már saját családra, szeretnék egy szép, meghitt, nagy esküvőt, és gyereket. Ez életem legnagyobb célja – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett