Celeb

Betyárcsatába hív Király L. Norbi

Bors

Létrehozva: 2018.06.04.

Az X-Faktor első szériájában egy ország kedvelte meg a rekedt hangú srácot. A műsor adta lendület azonban mára elfogyott, most interaktív történelemórákhoz adja a hangját. Mélyponton van a karrierje, de újra nekiveselkedik.

Forrás: Bors

Király L. Norbert összeállt a Gönci Betyárokkal és Vajtó László animátorral, hogy gyerekeknek és azok szüleinek tartsanak modern köntösbe bújtatott interaktív, betyáros történelemórákat. Az alkalmanként 120 ezer forintba kerülő, elsősorban iskoláknak, rendezvényekre összeállított programban a gyerekek megismerhetik és kipróbálhatják a betyárok használati eszközeit, valamint a fokost, a karikást, a disznólábat és a kürtöt, miközben az énekes hangját adja a csatajelenetekhez.

– Szerettünk volna egy rockos, belevaló énekest, aki modern rockdalokat tud énekelni, amíg a fiatalok hadijátékokon vesznek részt. Norbit ismerik a fiatalok, és a hangja, valamint az általa énekelt dalok passzoltak a mű­sor­elképzelésünkhöz – meséli a Borsnak a nagy egymásratalálás történetét Vajtó László.

A műsorban a csata a Király L. Norbert által énekelt dalok ritmusára és szövegére épül, és a vé­gén a vesztes be­tyár kalodába, majd deresre ke­rül. Miután törvényt ültek felette, az énekes ismét előad egy dalt.

Az X-Faktor 2010-es bronzérmese lapunknak elismerte, mostanában nem ragyog túl fényesen énekesi csillaga, de ígérete szerint ez hamarosan megváltozik.

– A történelemóra nem váltja ki a zenei fellépéseket, és ez nem a karrier vagy a megélhetés részét képezi az életemnek. A zenei pályám egy kisebb mélypont után új úton kezdett elindulni, sikerült egy új menedzsment céget találnom. Már van 8–10 lekötött hak­nim, új dal és új klip is ké­szül, a zenekarral pedig több kö­zös produkciót szeretnénk lét­rehozni más előadókkal is – újságolta lapunknak az újdonsült, tiszteletbeli betyár.
 

A nagy elődök

A leghíresebb magyar betyárt, Rózsa Sándort még pályája kezdetén, 23 éves korában keltette életre egy 12 részes filmsorozatban Oszter Sándor, akit sokan a mai napig a pandúrokat kicselező zsivánnyal azonosítanak.

Évtizedekkel később csinált karriert a Jó Laci betyár, aki még 2018-ban is bő gatyába bújva lép fel, sőt fiatalabb korában annyira komolyan vette a betyáros életvitelt, hogy sokáig a korhű ruhadarabok jelentették számára a hétköznapi viseletet is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714957811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap