Celeb

Tápai Szabina: A fiam biztat, hogy rázzam jobban

F. Zs., K. Sz.

Létrehozva: 2018.05.15.

A tizennyolcas karikához közelítő villantásokkal teletűzdelt produkció mindenkit lenyűgözött.

Forrás: Csányi Kriszta

Perzselő hangulatot varázsoltak a TV2 színpadára A Nagy Duett szereplői. Keveházi Krisztina, Balázs Andi, Wolf Kati és Tápai Szabina nemcsak énektudásukat, de szexi idomaikat is beleadták a Moulin Rouge című film betétdalaként ismert Lady Marmalade című számba, ugyanis igazi századfordulós örömlányként táncoltak a színpadon, miközben férfi partnereik nem győzték kapkodni a fejüket a merész jelmezektől.

– A színpadon ez egy ilyen dalnál belefér, de a kulisszában természetesen fel kell öltözni – mondta, majd kapott egy köntöst a műsor készítőitől.

Krisztina az elmúlt hetekben már többször lenge öltözetben állt színpadra. Balázs Andrea is ragyogott fekete-lila csipkeruhájában.

A túlfűtött hangulatú produkcióban ezúttal Wolf Kati egy igen merész bodyban mutatta meg a nézőknek két gyermek után is bombasztikus alakját. Sokan azt gondolnánk, hogy az énekesnőnek teljesen megszokott, hogy néha merészebb ruhákban áll a színpadon, pedig Kati nem így látja.

– Egyszer voltam ennél kevesebb ruhában, amikor Lady GaGa voltam a Sztárban sztár című műsorban. A színpadon abszolút belefér, ha egy produkció megkívánja, amúgy nem. Egy ilyen show-ban helye van ennek is, élveztük is, de a saját koncertjeimen sokkal visszafogottabb vagyok – mesélte Kati a műsor után.

A legbevállalósabb egyértelműen Tápai Szabina volt, aki jelenleg második gyermekével várandós párjától, Kucsera Gábortól. A kézilabdázó saját bevallása szerint szereti elengedni magát, de az igazán „csajos” mozdulatok hiányoznak belőle.

– A kézilabda egy kemény sport, kevesebb csajos mozgás fér bele. A terhességem előtt sokat buliztunk a lányokkal, de ennyire nem szoktam kivetkőzni magamból, a szexiskedést megtartom otthonra. Nagyon vicces, hogy a produkcióim után vagy a próbákon a kisfiam szokott biztatni, hogy rázzam jobban a fenekem vagy szexiskedjek többet – mesélte nevetve Szabina.

Fodor Rajmund életveszélyes sérülést szenvedett

A Nagy Duett vasárnapi kiesője meghökkentő történetet mesélt magáról a Borsonline Backstage című műsorában. A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó 12 évvel ezelőtt, egy edzésen sérült meg úgy, hogy az intenzív osztályra került.

– Véletlen mozdulat volt a csapattársamtól, a labdáért harcoltunk, amikor az ő könyökcsúcsa pont a gégémet találta el – emlékszik vissza Fodor Rajmund. – A gégém két helyen repedt el, napokig voltam életveszélyben, majd utána hónapokig tartott a rehabilitációm. Nagyon lassan telt az idő, amikor nem emelhettem fel az egyéves kislányomat, aki nem értette, miért nem tudom annyit ölelgetni, mint előtte. 

A TV2 sikerműsorától búcsúzó vízilabdás azt mondja, azért mesélte el ezt, mert büszke magára, hogy sérült gégéjével is megtanult – amennyire sikerült neki – énekelni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185848_auto_resized.jpg
origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1714997711
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Helikopterből készült, eddig nem látott felvételeket tett közzé Moszkva az orosz-ukrán háborúról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1714997711
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193108_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem találnád ki, kik lopták el az aranyhalakat ebből a gyógyfürdőből!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1714997711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714997711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték