Celeb

Súlyos műtét vár a Vígszínház jóképű sztárjára

Bors

Létrehozva: 2018.05.12.

Jóindulatú daganatot távolíthatanak el a közeljövőben a Vígszínház jóképű sztárjának, Wunderlich Józsefnek a testéből. A példátlan népszerűségnek örvendő A Pál utcai fiúk című zenés darab sztárja körülbelül két héttel ezelőtt szerzett súlyos lábsérülést a sikerdarab előadása alatt. A színésznek több előadását le kellett mondania a baleset miatt, ám a legutóbbi Víglive-ban elárulta, sokat javult a lába, ám elképzelhető, hogy a nyáron egy komolyabb beavatkozásra kell vállalkoznia. (A videóban 6:50-től látható ez a rész)

– Lehet, hogy nyáron lesz egy műtét, amikor is egy kis cisztát kivesznek a térdszalagjaim közül – mondta, majd a Barátok közt sztárjaként is ismert Józan László a rehabilitációs időre is rákérdezett kollégájánál.

VígLive

Közzétette: Vígszínház – 2018. május 10.

– Hát ez úgy néz ki, hogy egyből a kínai utam után kéne megcsinálni a műtétet, június végén, mert hat hetet mondanak minimum, hogy utána rendesen el lehessen kezdeni dolgozni vagyis a nyaram a felépüléssel fog leginkább telni – fűzte hozzá.

A videóból számos érdekesség kiderül a színház következő évadával kapcsolatban, többek között, hogy milyen hajat válogattatott magának a teátrum igazgatója, Eszenyi Enikő az idei kampányfotózásukra.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185711_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb árcsökkenés jön a hazai benzinkutakon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714974611
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191001_auto_resized.png
metropol.hu

Ennél édesebbet ma nem látsz, Hosszú Katinka újra megmutatta a kislányát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191841_auto_resized.png
metropol.hu

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714974611
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17175906_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gyalogosként állt be a McDrive-ba egy magyar srác, ő sem hitte el, ami ezután történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188145_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tiszta apja ez a gyerek” – megmutatta ritkán látott gyermekét Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191643_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hemzseg a világsztároktól a Forma–1, ők szurkoltak Miamiban Hamiltonéknak – galéria

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián