Celeb

Angelina Jolie-ról vesz példát Luxus Babett

K.Sz.

Létrehozva: 2018.05.14.

Forrás: Viasat3

Családbővítésen gondolkodott Afrikában Köllő Babett. A VIASAT3-on Feleségek luxuskivitelben ma esti adásában a színésznő egy afrikai árvaházba látogat el a luxusfeleségekkel. Babett-tet megrendítették a látottak, és számos kérdés átértékelődött benne az eddigi életével kapcsolatban.

– Édesanyaként sokkoló volt ezeket a gyerekeket látni, a legtöbbjük szülei AIDS-ben haltak meg, sok a fertőzött kicsi is. Ebből is látszik, hogy a szeretet megfizethetetlen, és hálát adok azért, hogy az én gyerekeimnek nem kell nélkülözniük, és egészséges, kulturált életet tudunk nekik biztosítani az édesapjával. Amikor ott voltam és játszottam velük, akkor értettem meg, amit a hollywoodi sztár, Angelina Jolie csinál, nevezetesen, hogy a világ minden földrészéről örökbe fogadott egy gyereket, ezzel is felhívva a figyelmet a harmadik világban élő árvák helyzetére. Ahogy ott ültem, én is elgondolkodtam azon, hogy szívesen örökbe fogadnék egy helyi árvát  – mesélte a színésznő.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hibákat és értelmetlenségeket tartalmaz a Publicus Intézet felmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011815
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011815
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011815
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek