Celeb

Kero olajat öntött a tűzre - A rendező vissza akar térni az Operettbe

uv

Létrehozva: 2018.04.06.

Színházi visszatérését tervezi a zaklatással megvádolt rendező, aki tévés nyilatkozataival csak mélyíti a közte és a Budapesti  Operettszínház  vezetősége között lévő szakadékot.

Forrás: Fejér Bálint

Több mint négy hó­nap után megtörte a csendet, és közleményt írt, majd tévés interjút is adott a Budapesti Operettszínház felfüggesztett művészeti vezetője, Kerényi Miklós Gábor. A rendező ellen zaklatási ügyek miatt folyt vizsgálat, ami a napokban befejeződött, és Kero úgy érezte, eljött az idő, hogy felszólaljon.

Most zárult le a Budapesti Operettszínház vizsgálata, ami a zaklatási ügyekkel foglalkozott, és ami megállapította, hogy semmilyen vád nem igazolódott be sem ellenem, sem más ellen – mondta csütörtök reggel a Mokkában a meghurcolt rendező, aki azt is elárulta, azért hallgatott eddig, mert a színház igazgatója, Lő­rin­czy György nem engedte, hogy nyilatkozzon.

Kero nem érti, hogy több évtizedes barátság után hogy fordíthatott hátat neki a legjobb barátja, de ami ennél is nagyobb fájdalom számára, hogy a mai napig nem kívánatos személy imádott színházában, az Operettben. Sőt azt állította, hogy Lőrinczy megtiltotta kollégáinak, hogy kiálljanak mellette.

Lefolyt egy vizsgálat, ellenem nem merült fel igazából semmi, mi indokolja most, hogy én ne menjek be tovább a színházba? – tette fel a költői kérdést Kero, aki múltbeli bűneiről és jövőbeni, színházi terveiről is beszélt.  

Nem vagyok bűntelen em­ber, rengeteg hibát elkövettem, és azt gondolom, nagy tanulság, ami velem történt. Ugyanakkor nekem a közönség és a színház az életem, és azt remélem, hogy tudok tovább és nem elbújva dolgozni – tette hozzá a rende­ző, aki a nyilvánosságtól való sűrű bocsánatkérések közepet­te ezzel a mihamarabbi visszatérését sejtette az színház és egyúttal az Budapesti Operett világába. 

Munkájának az Operettben való újrakezdéséről vagy folytatásáról lapunk megkereste a teátrumot, de a színház sajtóosztálya nem kívánt nyilatkozni az ügyben.

Ám a kulisszák mögül a Bors úgy értesült, hogy az Operett vezetősége nemtetszését fejezte ki Kero tévés nyilatkozatai kapcsán. Sőt úgy tudjuk, a rendező vádaskodása miatt veszélybe kerültek a még futó előadásai is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192412_auto_resized.jpg
origo.hu

Fehérvár FC botrányok után harc az ezüstéremért

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192480_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Baljós üzenet érkezett Kijevbe: Ukrajna hitelezői a pénzüket akarják

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192274_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714984221
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián