Celeb

Hajdú Pétert menesztik az ATV-től

Bors

Létrehozva: 2018.04.11.

<p>A Heti Napló munkatársai  szakmai és emberi ellentétek miatt nem akarnak együtt dolgozni Hajdú Péterrel, akinek hamarosan lejár a szerződése az ATV-vel, és a csatorna nem akarja meghosszabbítani. </p>

Már köszönő viszonyban sincsenek a Heti Napló riporterei Hajdú Péterrel, akit a műsor egyéves évfordulójára sem hívtak meg – tudta meg a Bors. A helyzet úgy elmérgesedett a producer és munkatársai, na meg a csatorna vezetése között, hogy Hajdúnak meg vannak számlálva a napjai az ATV-ben. Az egyik ok az, hogy Hajdú többször is késve utalt a stábnak, noha a csatorna napra és forintra pontosan kifizeti a Heti Naplót is gyártó Frizbi Műsorgyártó céget. A másik, ennél is nagyobb gond az, hogy szakmai és emberi konfliktusok mérgesítették el a helyzetet.

– Sokszor a benzinköltségen is megy a veszekedés. Gyakorlatilag az egész műsort végigkísérte ez a fajta bizonytalanság, az utóbbi hónapokban azonban az eddiginél is súlyosabbá vált a helyzet, ezért a közelmúltban a csatorna már átvett egy riportert a produkciótól – mondta a Borsnak az egyik munkatárs.

Lapunk azt is megtudta, hogy Sváby András is egyike a bosszús kollégáknak, pedig korábban baráti kapcsolat fűzte Hajdú Péterhez. Nemrégiben még számos közös szelfit is láthattunk a showman közösségi oldalán, ahol látszólag vidáman mosolyognak munka közben. Sváby András azonban még a szerződését sem tudta aláírni Hajdú cégével, nem beszélve a szakmai vitákról, amelyek teljesen megmérgezték a két tévés viszonyát.

Sváby András belső ügyként tekint a problémára, így – megértésünket kérve – nem nyilatkozott a témában, de nem cáfolta, hogy az utóbbi időben nagyon megromlott a kapcsolata Hajdúval. 

A Bors ezek után megkereste az ATV vezérigazgatóját is.

– Szakmai és emberi okokból nem hosszabbítjuk meg Hajdú cégének a szerződéseit, melyek a szezon végén lejárnak. Az erről szóló hivatalos iratot már postáztuk a címére – erősítette meg a Bors információit Németh Szilárd.

Hogyan tovább? 

Hajdú Péter Frizbi című műsora az ATV-ben indult, majd a TV2-nél ért a csúcsra. 2016 februárjában azonban befejezték a show-t, szeptemberben pedig a műsorvezető is eltűnt a képernyőről, új produkciója, a Showtime ugyanis kérészéletű volt. Egy ideig még az ő cége gyártotta az Aktív magazinműsort, de a TV2 hamarosan mindenhonnan menesztette. Ezután ismét régi munkaadójánál, az ATV-nél kötött ki, ahol produkciós cége jelenleg az Esti Frizbi mellett a Heti Naplót, és a #Bochkor című műsort gyártja. Úgy tűnik, már nem sokáig.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041814
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041814
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041814
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041814
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség