Celeb

Rubint Réka miatt nem tud pihenni Sebestyén Balázs

kbv

Létrehozva: 2018.03.24.

Olyan helyet keresett Sebestyén Balázs, ahol nincsenek magyarok, ahol zavartalanul pihenhet. De jött a fitneszlady, és elrontott mindent.

Forrás: Vadnai Szabolcs

Mint gyerekek a karácsonyt, úgy várta az elkövetkező napokat Sebestyén Balázs. A műsorvezető ugyanis egyhetes kimenőt kapott feleségétől, Vikitől, hogy egy barátjával, gyerekek és család nélkül pihenhessen, búvárkodhasson, amire a gyerekek megszületése óta nem volt lehetősége. Rubint Réka azonban váratlanul bekavart az idillbe. Balázs izgatottan keresett olyan helyet, ahol senki nem is­meri fel, mert kevés a magyar tu­rista, repülőjegyet és szállást foglalt, kigondolta, milyen felszerelésre lesz szüksége a merüléshez. Ugyanekkor Schobert Norbi felesége épp a foglalását véglegesíthette annak a háromszáz magyarnak, aki jelentkezett az alakreformtáborába. A történet vége sejthető: Balázs háborítatlan pihenése és Rékáék fitnesztábora ugyanakkor, ugyanott lesz, sőt még a zanzibári szálloda is azonos, ahol a műsorvezető és a fit- neszhercegnő a táborozóival megszáll.

– Az én drága feleségem, képzeljétek el, elengedett engem egy barátommal, egy hétre. Mert ilyen drága kedves feleségem van – újságolta a Rádió1 reggeli műsorában Balázs. Majd jött a feketeleves.

– Rettenetesen megszívtam már megint. Ugyanaz az ország, ugyanaz a sziget, és ugyanaz a szálloda, háromszáz, vérben forgó szemű, felbátorodott, zumba-aerobic rajongó magyar, Rubint Réka és Schobert Norbi követőivel megyek el Zanzibárra. Ott tartják a táborukat. Imádom Rékát, imádom Norbit, de én azért mentem oda, mert ott biztos nincsen magyar. És mit fogok hallani reggel 7-kor a medencénél? Mire kelek majd? – utalt a napi há­romszori edzések és a háromszáz táborozó ricsajára a műsorvezető, aki attól tart, rengeteg előnytelen kép készül majd róla.

– Amit nem akarsz: félmeztelenül látni magad a bulvárlapban. Kiszolgáltatottan jössz ki a medencéből, csupaszon, nem túl erős, kidolgozott felsőtesttel, és hárman adják el a fotóját a Borsnak tízezerért – magyarázta Balázs, akit e ponton ki kell javítanunk, a Bors ugyanis tizenötezer forintot fizet a megjelent képek után olvasóriportereinek. Réka azon nyomban válaszolt Balázsnak a közösségi oldalán. „Mindig hallgatom, de ma épp nem ültem még autóban, amikor arról volt szó, hogy Balázs ugyanabban a szállodában fog pihenni, ahol mi táborozunk a következő tíz napban. Nyugi, Balázs! Fantasztikus egy hét vár rád. Imádni fogod az én Drága Alakreformos csapatomat” – írta a fitnesz nagyasszonya.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983312
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián