Celeb

Rippel Feri meggyógyította a szívritmuszavarát

K. Sz.

Létrehozva: 2018.03.10.

<p>Öngyógyító lett Rippel Feri. Az erőművészt korábban májzsírosodással és szívritmuszavarral diagnosztizálták az orvosok, de amióta keto­gén életmódra váltott, minden testi tünete elmúlt. </p>

Feri 8 évvel ezelőtt szembesült a helytelen életmód folyományaként szaporodó testi tünetekkel, és komoly életmódváltásra kényszerítették a világhírű artistát. 

– Amint elmúltam 40 éves, a szervezetem egyre több és egyre súlyosabb tüneteket kezdett produkálni. Kezdetben csak rossz közérzetem volt, ingerült voltam. Később állandósult a gyomorsavtúltengésem, reflux alakult ki ná­lam, később további emésztőrendszeri tünetek jelentkeztek, egyre többször szédelegtem. Akkor döntöttem el, hogy változtatok az életemen, amikor egyik este arra riadtam fel, hogy 200-zal ver a szívem, miközben 180/120-volt a vérnyomásom. Az orvosok májzsírosodást és szívritmuszavart állapítottak meg nálam. Én nem akartam elfogadni, hogy 40 éves koromban gyógyszereken kelljen élnem, tudtam, gyors és természetes megoldást kell találnom – mesélte Feri. 

Rippel a megoldást a ketogén életmódban találta meg, amelynek lényege, hogy teljesen kizárjuk az étrendünkből a fehér lisztet, fehérített cukrot, és lecsökkentjük a szénhidrátbevitelünket, kényszerítve a májunkat a ketogéntestek, vagyis a szervezetünket működtető üzemanyag előállítására. 

– Amióta áttértem erre az életmódra, teljesen elmúltak a fent említett tüneteim. Lassan 50 éves vagyok, de mintha a testem nem öregedne. Folyamatosan fitt vagyok, és nem produkálom az öregedéssel járó „tipikus” kórképeket, mint például a csontkopás, keringési problémák vagy végtagfájdalmak – mesélte Feri, aki a tapasztalatait közösségi felületein is szívesen hirdeti, amire már nemzetközi szinten is felfigyeltek. 

– Bekerültem a Kaliforniai Egyetem mentorprogramjába, ahol hírneves tudósok online képzéssel fejlesztik és mélyítik el a meglévő tudásomat a témában. Júliusban fogok kiutazni pár hétre, amikor leteszem a vizsgáimat. A képzés végén PhD végzettséget kapok, bár számomra a papírnál fontosabb, hogy minél több emberhez eljuttassam a ketogén életmód pozitív hírét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181751_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez igen! Marsi Anikó a saját kezével újítja fel a házát - Videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714955420
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187396_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183918_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszólalt a bűvész, aki egy tízmilliós autót nyert a Zsákbamacska adásában

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el