Celeb

Megmentette édesanyja életét Vastag Csaba

Bors

Létrehozva: 2018.03.08.

Az énekes édesanyjánál számos tünet jelentkezett, és bár korábban járt egy természetgyógyásznál, nem hallgatott rá. Végül fia volt az, aki a megfelelő orvoshoz elvitte, édesanyja pedig azóta is hálás neki ezért, írja a Story Magazin.

– Tanárként mindig ügyeltem arra, hogy ha szellőztetek az iskolában, ne a gyerekekre, hanem rám jöjjön a hideg – mesélte a lapnak Vastag Csaba édesanyja, Márta.
– Egyszer sajogni kezdett a jobb fülem, azt hittem, csak huzatot kaptam. Egy természetgyógyász azonban fogorvoshoz küldött, hogy húzassam ki a jobb felső nyolcasomat, különben meg fogok halni. Szinte a földbe gyökerezett a lábam. Később fájni kezdett az arcom, majd egyre több egészségi problémát tapasztaltam. Stroke-gyanúval vittek kórházba, de nem találták meg a tünetek okát, a CT sem mutatott semmit. Csaba fiam ekkor azt mondta: irány az ő fogorvosához. Ha a gyerekem akkor nem visz el, ma már nem adok interjút senkinek – magyarázta Márta.

– Egy bizonyos kor után már nem a szülők gondoskodnak a gyerekükről, hanemsokszor épp fordítva. Édesanyám beteg lett, és az én segítségemre szorult. Bevallom, nagyon megijedtem – mesélte a történtekről az énekes. 

Vastag Csaba édesanyjának maradt egy gyulladt rész a foga alatt, ami több szervét is veszélyeztette, ugyan a kezelése a mai napig tart, szerencsére azóta már jól van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198199_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország világháborús üzenetet küldött a briteknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195990_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarországot gúnyolják és kritizálják, de egy fontos tényről megfeledkeznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715112611
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715112611
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715112611
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715112611
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"