Celeb

Ismét elhalasztották Lagzi Lajcsi tárgyalását - fotók

Bors

Létrehozva: 2018.03.21.

Korábban 125 napot töltött előzetesben, később pedig hosszasan kellett arra várnia, hogy végre elkezdődjön a tárgyalása: Lagzi Lajcsi 50 millió forintos gáz-­, víz- és áramlopási ügyét több alkalommal is elhalasztották a bűnjelként lefoglalt iratok nagy mennyiségére és azok feldolgozására hivatkozva.

Szerdán azonban végre összeült a bíróság. 

26 zsáknyi bűnjel

Lajcsi védője azt kérte, napolják el a tárgyalást, ugyanis a védők az összesen 44 ezer oldalnyi nyomozati iratot mindössze 27 nappal a tárgyalás napja előtt kaptak meg, így nem tudtak felkészülni. A bűnjelek 26 hatalmas zsákot töltenek meg, így valóban gigászi mennyiségű anyagon kell átrágniuk magukat az ügyvédeknek. 

Az ügyészség szerint azonban az iratok nagy többségét magától a vádlottaktól foglalták le a nyomozás során  - így azok tartalmát mindenkinek ismernie kell. Emiatt kérik, hogy tartsák meg most a tárgyalást.

Ismét elhalasztották a tárgyalást

Már tavaly júniusban összeülhetett volna a bíróság, ám akkor a tárgyalást decemberre halasztották - majd egy újabb halasztást követően született meg a március 21-i dátum. Úgy tűnik azonban, hogy csütörtökön sem lesz komoly továbblépés Lagzi Lajcsi ügyében, a bíróság ugyanis a védő kérésére ismét elhalasztotta a tárgyalást. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek