Horgas Eszter: Nincs párom, de nem vagyok magányos

Lassan két éve már, hogy a fuvolaművész kilépett tizenöt éve tartó kapcsolatából. Horgas Eszter hiába hitte, hogy egy nap majd házasságra lép az újság­író Györggyel, a szerelem kihűlt, a művész a szakítás mellett döntött. Egy másfél évtizedes kapcsolat elmúlása megviseli az em­bert, sokáig Eszter is  sebezhető volt, de tavaly tavasszal már úgy nyilatkozott: felkészült egy újabb szerelemre. Ám az mindeddig nem kopogtatott.

– Ami az érzései­met illeti, nem vagyok magányos, de nem élek párkapcsolatban. Rengetegen vesznek körül, keresnek, de nem találkoztam még azzal, akire azt mondanám: a párom – mondta most lapunknak Horgas Eszter, aki egy éve még arról beszélt, hogy nagy szüksége van a férfiener­giákra, de kamuszerelmet nem akar, és soha nem lenne hajlandó „vágyak nélkül, hazugságban élni, rossz helyzetekbe belemenni”. Nem harcol, és nincs is miért, hiszen az élete a zene, ami most is kitölti minden percét. Nagy munkában van, június elején új bemutatóra készül, Falusi Mariannal és a Class Jazz Banddel a Simon & Garfunkel dalait dolgozzák fel.

– Ezen az estén nagy érzelmi utazást teszünk. A magány, a szerelem, az ölelés, a könnyek és a nagy, fergeteges bulihangulat is jelen lesz. Dalszöveget is írok, forgatunk videoanyagot, és tanulom az új dalokat – mondja Eszter, aki persze nem csak művész, de anya is. Két lányát egyedül nevelte fel, miután elvált első férjétől, Somogyi István táltostól, akitől szabályosan menekülnie kellett, miután – mint Eszter panaszol­ja – fizikai és lelki terrorban tartotta. A művész sokáig nem beszélt erről, de a családon belüli erőszakra ő is kötelességének érezte felhívni a figyelmet. Bár a bántalmazás elől sikerült elmenekülnie, lányai, Anna és Lili máig kapcsolatban vannak az apjukkal, ha nem is a hagyományos értelemben. Anna, aki hétéves volt a váláskor, egy tévéműsorban mondta el, mennyire hullámzó a viszonya apjával, míg Lili, aki egyéves sem volt akkor, bevallotta: nem tudja, mi az apa fogalma.

– A lányaim csodásak, jó emberek lettek – mondja Eszter.

– A nagyobbik a színművészeti egyetemen, a kicsi a Zeneakadémián tanul. Már nem gyerekek, így könnyebb megbékélniük és elfogadni az apukájukat olyannak, amilyen. Semmi harag, rosszindulat nincs bennük. Biztos vagyok benne, ha szükség lenne rá, még segítenék is az apjukat.