Celeb

Détár Enikő: Megtanultunk együtt élni

K. Sz.

Létrehozva: 2018.03.27.

Sok türelemre és még több humor­ra volt szükségük, de a közös érdeklődés sokat segített.

Péter és Enikő négy és fél éve ismerkedtek meg egymással, fél évvel az­után, hogy kiderült, a színésznő há­zassága Rékasi Károllyal véget ért. Kapcsolatukat 2014 eleje óta vállalják a nyilvánosság előtt, és bár Péter az elmúlt 4 évben mindenben támogatja a bombasztikus formában lévő színésznőt, Enikő saját bevallása szerint így is meg kellett harcolniuk a szerelmükért.

– Sok megpróbáltatáson mentünk keresztül a kapcsolatunk során, kezdve a közös albérlettel, ahol igen szűkösen éltünk, ami a mi, intenzív létezésünkben sok­szor embert próbálónak bizonyult – mondta a Borsnak Enikő. – Ez igen nagy fokú toleranciára tanított minket, hiszen meg kellett tanulnunk együtt élni. A másik vízválasztó a közös otthon felépítése volt, hiszen irdatlan energiát és pénzt kell belefektetni egy ilyen projektbe. Petivel két titkunk van: a humor, hiszen egy-egy poénnal könnyen fel tudjuk rázni a másikat a legsötétebb pillanatokban is, valamint a közös érdeklődés. Pétert is érdekli a színészet, kellemes hangja van, és nagyon széles a zenei és irodalmi műveltsége. Már az is felmerült köztünk, hogy együtt hozzunk létre egy produkciót – mesélte a Macskák 35 éves jubileumi előadása után Enikő, aki Péterrel egy másik közös projektbe is belevág a kö­zeljövőben.

– A nyáron újra belekezdünk egy kisebb léptékű munkába, a kertet tesszük rendbe, hogy az egész család élvezhesse a jó időt a szabadban. Az idei nyár kicsit nyugodtabb lesz, ha minden jól megy, nyolc napra el tu­dunk utazni Péterrel kettesben. Gyáva színésznőnek tartom ma­gam, mindig so­kat vállaltam és kevesebbet pihentem. Mindkét terhességem félidejéig játszottam, és szülés után két hó­nappal már színpadon is álltam a Macskák című musicalben. Féltettem a helyemet, hiszen Giginél még kezdő voltam, Zsebinél meg már közel volt a 40, ami nem egy álomkor egy színésznő életében – tette hozzá Enikő.

Térdre esni tudni kell

A színésznőnek még mindig nem okoznak gondot a táncos szerepek, ám két térdműtét után bizony jobban oda kell figyelnie a mozdulataira. – Egy komplett darabot is végig tudnék táncolni, de sokszor kell ezekben térdre érkezni. A műtéteim után meg kellett tanulnom úgy esni, hogy a testsúlyom minél kevésbé nehezedjen rá a térdkalácsaimra – mondta Enikő, aki a Turay Ida Színház Az angyalok nem sírnak című előadásában (képünkön) is jó hasznát veszi ennek a tudásnak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958412
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958412
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap