Celeb

Oscar-partira csalogat Návai Anikó

Fái

Létrehozva: 2018.02.03.

Daniel Day-Lewis az egyetlen a világon, aki háromszor nyerte meg a legjobb férfifőszereplőnek járó Oscar-díjat. A színész bejelentette, hogy visszavonul, így lett a Fantomszál az utolsó filmje, aminek kapcsán élete utolsó interjúját adta Návai Anikónak Londonban.

– Beszélt a filmről és arról, miért döntött a visszavonulás mellett. Az interjút vasárnap láthatják a TV2-n, a Helló Hollywoodban. Ugyanott Chris Hemsworth új filmjéről, a 12 stongról mesél, amiben a feleségével, a magyar származású, Elsa Patakyval játszik együtt. Chris elmondta, hogy a szakmájában csak az a rossz, hogy kevés időt tud a családjával tölteni. Három gyermekük van, és legutóbb, amikor csak egy napot tudott otthon tölteni Ausztráliában, a legkisebb lánya nagyon csúnyán nézett rá – mesélte Anikó, aki a műsorban még soha nem adott olyan értékes ajándékot, mint most. Aki három héten át nézi a Helló Hollywoodot, játszik, és nyer, az elrepül Los Angelesbe, ahol részt vehet a legnagyobb Oscar-partin.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052012
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191586_auto_resized.jpg
life.hu

Nagy bejelentést tett a beteg Károly király koronázása első évfordulója alkalmával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052012
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052012
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052012
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője