Celeb

Návai Anikónak árulta el titkait Jamie Dornan

N. D.

Létrehozva: 2018.02.10.

A Hello, Hollywood! következő adásában Dakota Johnsoné és Jamie Dornané a főszerep. Az adásban jön a hollywoodi álomutazásért zajló já­ték következő kérdése is, a helyesen válaszolók közt pedig egy Los Angelesbe szóló utazást, Oscar-partin való részvételt és stúdiólátogatást sorsolnak ki a gálára.

– Jamie-t arról kérdeztem, hogy mennyire érzi magát szexinek, valamint arról, hogyan érezte magát élete első Oscar-ján tavaly, a már veterán résztvevőnek számító Dakota mellett, aki tízéves korában járt először a nívós ünnepségen édesanyjával, Melanie Griffith-szel és nevelőapjával, Antonio Banderasszal.

Azt mondta, hogy bár megtehette volna, nem kért tanácsot a szép színésznőtől, és annyira zavarban volt, hogy nem bírt belenézni senki szemébe. Emellett rettegett még a gondolattól is, hogy az előtte levő hatalmas tömegben legendás színészek és színésznők – mint például Meryl Streep – ülnek. Návai Anikó ennyi ízelítőt adott la­punknak a Hello, Hollywood! következő, vasárnap a TV2-n 16.50-kor látható műsorából.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194838_auto_resized.jpg
origo.hu

Bundesliga: szinte biztosan kizárják a BL-győztes csapatot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183328_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Most éppen a Jobbik tyúkszemére lépett Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715052911
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715052911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715052911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője