Celeb

Gregor Bernadett most jött rá, jó nő volt fiatalon

HG

Létrehozva: 2018.02.02.

Ilyen jó nő voltam? A színésznő csak most, tizenhét év után jött rá, milyen csinos volt fiatalabb korában. Ahogyan arra is, felesleges volt idegeskednie az akkori piszkálódók miatt.  Ma már tisztán látja adottságait.

A világ legmenőbb modelljeinek képei között látható Gregor Bernadett egy korábbi szexi fotója. A képet a legolvasottabb angol bulvárlap, a Daily Mail hozta le a szerdán megjelent egyik cikkében.

Az írás ar­ról szól, hogy a Forma–1-es versenyeken kitiltják a boxutcá­ból a csinos lányokat, mivel – vélhe­tően a zaklatási botrányok miatt – jelenlétük már nem egyeztethető össze a Forma–1 küldetésével, irányvonalával. Nem csak sok lány maradhat ezentúl munka nélkül emiatt, de komoly üzletek dőlhetnek be. Ez azonban a jelek szerint a legkevésbé sem érdekli a Forma–1 döntéshozóit.

Az Újszínház színésznője nem látta a cikket, de nagyon örült, amikor a Bors felhívta rá a figyelmét.

– Nagyon meglepődtem, de nem csak azon, hogy benne vagyok a lapban. Azon sokkal jobban, mennyire jó ez a kép. Csinos lány voltam, és rossz érzés, hogy akkoriban ennek egyáltalán nem voltam tudatában. Abban az időben nagyon sokat bántottak, mindig ta­lált rajtam valaki fogást. Most már tisztán látom, hogy sok lehetett az irigyem. Mai fejjel sokkal ma­gabiztosabb lennék, és nem foglalkoznék a piszkálódókkal, kötekedőkkel – mondta lapunknak Bernadett.

– Középkorú nőként nagyon büszke vagyok ezekre a képekre. Ez a fotó egyébként a 2001-es nagydíjon, a Hungaroringen ké­szült. Az Orange Arrows csapata kért fel, hogy legyek a háziasszonyuk.

Akkor készült a CKM magazinba egy fotósorozat, azok közül lehet ez az egyik. Két fotózásra kértek akkor fel. Az egyiket a pályán készítettük, a műtermi pedig Nánási Pali alkotása. Arra talán még büszkébb vagyok, mint erre.

Modellt állt a Playboynak

Gregor Bernadett több ízben is megmutatta bájait a nyuszis magazinnak. Először 2001-ben vetkőzött, legközelebb 2007-ben, Álmos fia születése után kilenc hónappal. Akkor tizenöt kilótól sikerült megszabadulnia. A képekre máig nagyon büszke.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714962909
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17173781_auto_resized.jpg
travelo.hu

Derékig érő vízben ragadott magával egy brit turistát a cápa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183507_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Új trónörökös a láthatáron? Bizonyítékokkal jelentkezett Károly király és Kamilla eltitkolt fia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap