Celeb

Ékezetek nélkül kért bocsánatot Tolvai Reni

U. V.

Létrehozva: 2018.02.07.

<p>Frenreisz Károly kiállt Schell Judit mellett.</p>

Forrás: Kaszner Nikolett

Nagy felháborodást keltett Tolvai Renáta káromkodós reakciója, amit A Dal című műsor egyik zsűritagjának, Schell Juditnak címzett. Az énekesnő ezért dönthetett úgy, hogy nyilvánosan kér elnézést. Ám a bocsánatkérés is felemásra sikerült.

A Megasztár egykori győztese helytelen magyarsággal egy ékezetek nélküli Facebook-posztban közölte, hogy csak viccnek szánta a szitkozódást és a videót is, amelyben köhögőrohamot kapott az őt bíráló színésznő. Reni azzal védekezett, hogy nagyon fájt neki, hogy nem tetszett a zsűrinek az előadása, de elnézést kér, ha bárkit bármivel megbántott.

A dalverseny zsűrilegendája, Frenreisz Károly is sajnálja, hogy ideáig fajult egy őszinte kritika. 

– Én fenntartom a jogot, hogy a zsűritagnak igenis el kell mondania a véleményét, és verseny lévén azt az előadónak el kell fogadnia. Meg kell védjem Juditot, mert amit mondott, az valós. Tényleg nem találtuk meg a magyar vonalat sem a dalban, sem a dal tartalmában, sem az előadásmódban, sem az öltözékben, sem a látványban, semmiben. Ettől függetlenül Renit nagyon jó énekesnek tartom, fergetegesen rappelt – mondta a Borsnak a történtekről a rocker, aki szerint aki színpadra lép, annak vállalnia kell a következményeket.

Mint ismert, szombat este A Dalban Schell Judit a Crack My Code című dalt nem tartotta alkalmasnak arra, hogy Magyarországot képviselje a nemzetközi eurovíziós dalversenyen, rá­adásul Reni mozgását sem ítélte színpadképesnek. A nagyváradi énekesnő sértődötten vágott vissza közösségi oldalán, kigúnyolva azt, hogy Schellre köhögőroham tört a mű­sor közben, és posztja alatt angolul egy szaftos  „ba*d meg”-et is elhelyezett. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője