Celeb

Dacból lett sztárfotós Borzi Vivien

uv

Létrehozva: 2018.02.21.

<p>Tanárának akart bizonyítani, és csak azért is fotós lett Borzi Vivien, a sztárok kedvenc fotósa. A csinos művész, bár imádja a sztárvilágot, a Borsnak elárulta: sosem adná fel a civil életét.</p>

Míg sokan feladnák vágyaikat, ha gyerekként ügyetlennek titulálják őket álmaik munkájában, úgy Borzi Viviennek nem szegte a kedvét a negatív kritika, és csak azért is meg akarta mutatni tanárának, hogy rátermett a fotózásra. És láss csodát, a 16 évesen lekétbalkezesezett mezőtúri lány mára az ország egyik legismertebb, és legsikeresebb fényképésze.

– Egy nyári művésztáborban az egyik „tanár” azt mondta, hogy iszonyatosan tehetségtelen vagyok, és ne is gondolkozzak fotóskarrieren, mert sosem leszek fotós. Ez a mondat volt a legnagyobb motivációm, és be akartam bizonyítani, hogy igenis az leszek, és jó leszek – mesélte a Borsnak Vivien, aki 24 évesen felköltözött Pestre, és pár éven belül a celebek kedvenc fotósa lett.

– Pontosan tudtam, hogy ha ismert embereket fotózom, hamarabb megismernek, és befuthatok.  Mindig is hittem a kapcsolati tőke erejében, ahogyan a jó látásmód mellett a megfelelő felszerelés fontosságában is, de nagyon sokáig egy alapfelszereléssel dolgoztam. Sarka Kata és Dukai Regina fotósorozata hozta a nagy áttörést számomra, ott és akkor sok kapu megnyílt számomra – mondta a csinos fényképészlány, akinek azóta a legtöbb hazai celeb megfordult a kamerája előtt, és a szakma elismeri a munkásságát. Egykori „tanárával” is találkozott a tábori incidens óta.

– Azt mondta, biztos benne, hogy nem én csinálom a képeimet. Egy gonosz nő vagyok, aki más munkájával henceg. Nem haragudtam rá, egyetlen dolgot hallottam ki ebből, hogy ezek szerint jónak tartja a fotóimat – nevetett fel Vivien, aki lapunknak elárulta: bár a celebvilágban dolgozik, imádja és semmiért sem adná fel a civil életét.

– Imádom a munkám, szeretem a fotóalanyaim, rengeteg titkot ôrzök róluk, a bizalom is a munkám fontos része. De a sztárvilágnak erősen megvan az árnyoldala. Sosem szerettem volna innen párt választani. Tökéletesen elvagyunk a férjemmel a kis civil életünkben. 

A csinos fotós a Borsnak azt is elárulta, hogy két év házasság után idén babát terveznek, de ez nem jelenti azt, hogy a celebek fotósuk nélkül ma­radnak jó időre.

– Tervezés alatt áll a gyerek – mondta sejtelmesen Vivi. Ebben az évben már szeretném vagy a kezemben, de minimum a pocakomban érezni a kisbabánkat, de remélem, a pici semmiben sem fogja a munkámat hátráltatni. Ez egy csodás dolog az életben, és ha az ember akarja, össze tudja hangolnia a dolgokat – szögezte le Vivien, aki úgy fest, a közeljövőben sok babaképet fog megosztani.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"