Celeb

Börtönvezetőknek hálálkodik a Viszkis

uv

Létrehozva: 2018.02.19.

Taníttatta és egyengette a Viszkis útját a sátoraljaújhelyi börtönvezetőség. Egy életre hálás, hogy keramikus szakmát sajátíthatott el.

Ki gondolná, hogy a rácsok mögött töltött 12 év után hálás, és jó szívvel emlékezik a börtönvezetőkre az ország leghírhedtebb, rendőröket évekig kicselező, egykori profi bankrablója, Ambrus Attila. Pedig így van, a Viszkis a Devecseri Városi Televíziónak adott interjújában említette, majd a Borsnak kifejtette, kinek és miért érzi magát lekötelezve.

– Úgy gondolom, egyedül nem lennék sehol. Nagyon hálás vagyok a barátaimnak, azoknak az embereknek, tanáraimnak, akik a börtönben segítettek. A börtön vezetésének, hogy lehetőséget biztosítottak. Rengeteg segítséget kaptam – mondta Ambrus, aki a zárkás évek alatt profi keramikus lett. Abban az időben ugyanis egyetlen tanfolyam volt a sátoraljaújhelyi börtönben, a keramikus. A képzés során pedig Ambrus vázamesterré nőtte magát.

– Elvégeztem a hároméves tanfolyamot, és utána kaptam egy műhelyt, igaz, ablakok nélkül. És azóta, közel 14 éve keramikusként tevékenykedem –  mesélte a Viszkis, aki ma már pest megyei családi házában is műhelyt alakított ki. Karrierjén A Viszkis mozifilm is hatalmasat dobott, de úgy érzi, mindezt megelőzően, a börtönvezetőknek tartozik a legnagyobb köszönettel a karrierjéért.

– A nevelőtől, az osztályvezetőn át a börtönparancsnokig, mindenki abszolút pozitívan állt a történetemhez. Nekik egy volt a lényeg, hogy engem ott lefoglaljanak, és ne balhézzak – árulta el a Borsnak a Viszkis, aki két nevet ki is emelt.

– Elég sok évet töltöttem az újhelyi börtönben, és ez idő alatt sok börtönvezető váltotta egymást, de volt egy stabil mag a vezetésben. Rózsahegyi Tamás börtönparancsnok és Fodor István bv. alezredes tett pályára, nekik és sok másik embernek, akik benne voltak ebben a rendszerben, sokat köszönhetek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195741_auto_resized.png
metropol.hu

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715072417
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715072417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715072417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715072417
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett