Celeb

A mi kis falunk: Szabó Győző tovább üldözi a bűnözőket

Fái

Létrehozva: 2018.02.01.

Forrás: RTL Klub

Szombaton indul A mi kis falunk második évada, ami még az előzőnél is viccesebb lett. Sűrűbbek a poénok, többet szerepel a három alkesz közmunkás, és Teca is sokkal szexibb a kisebb ruhákban. Az alkoholnak továbbra is komoly szerepe lesz, és „drámában” sem lesz hiány. A Lengyel Tamás játszotta Gyurinak egy részeg éjszaka után eltűnik az imádott autója. A félnótás körzeti megbízott, Stoki, azaz Szabó Győző parádés nyomozása legalább olyan vicces, mint amikor nem tudott felülni a hivatali kerékpárjára.

Nem véletlen, hogy mára népszerű turistalátványosság lett Pajkaszeg, vagyis Pilisszentlélek.

– Mesélték a falusiak, hogy ma már nem csak a legkeményebb tú­rázók jutnak el hozzájuk. Kifejezetten azért keresik ezt a helyet, mert ott forgattuk A mi kis falunkat – meséli Kapitány Iván, a rendező. –  Ez itt Teca kocsmája, amiről már le sem vették a feliratot, ez maradt a neve. Már a harmadik vendégkönyvnél tartanak, amibe beírogatnak a vendégek. És van olyan, hogy sor áll a kocsma előtt, mert nem férnek be. Egyik nap kifejezetten miattunk jöttek át Dobogókőről busszal emberek, mert megtudták, hogy ott vagyunk. Másik alkalommal autókonvoj jött az ország másik végéből. Ez jó visszajelzés arról, hogy mennyire népszerű a sorozat.

Az időjárás az első évadban felborította a gyártási tervet. Akkor szeptember közepén gyakorlatilag tél lett. Az egyik jelenetben Szabó Győző szaladgált a faluban egy szál alsónadrágban, két fokban. Idén is sokszor megtréfálta a stábot az időjárás, de mivel több idejük volt, ezek nem sodorták veszélybe a forgatást.

– Az első évadban a Szifont játszó, Debreczeny Csabi beesett a traktorral a tóba. A baleset nem került be a filmbe, de a neten sokan láthatták. Nem kellett volna elindulnia a traktornak, de amikor az ötödik felvételt csináltuk, véletlenül megrúgta a lábával a sebességváltót, és mégis nekilódult a traktor. Nem volt annyira vicces, mivel elég magas partról esett a vízbe traktorral együtt. Nagy megkönnyebbülés volt, amikor kiderült, hogy se neki, se a járműnek semmi baja. Idén nem voltak ilyen esetek – mesélte Kapitány Iván, aki szerint, ha nézik a sorozatot, akkor lesz harmadik évad, de nem szeretné elkiabálni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715012412
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715012412
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715012412
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715012412
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek