Celeb

75 évesen kezdett új életet Jordán Tamás

Fái

Létrehozva: 2018.02.17.

Jordán Ta­más az egész életét a színháznak szentelte, és mindent elért, amit a hivatásában elérhetett: a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kossuth- és Jászai- díjas művész. A magánélete már nem ilyen egyenes vonalú: három asszonytól született négy gyermeke, és hat unokával büszkélkedhet. Még 75 éves korára is tartogatott egy éles kanyart. Ahogy a Best magazinban el­mondta, amikor a magánéletéről faggatták: „Legyen elég annyi, hogy Krisztával 22 évig éltünk együtt, a kapcsolatunk barátsággá szelídült, továbbra is együtt dolgozunk, együtt neveljük a közös gyerekünket, ha még egyáltalán kell egy 21 éves fiút nevelni, de útjaink elváltak. Nem gondoltam, hogy 75 évesen akaratomon kívül újra kell kezdenem az életemet.”

Mi azt kérdeztük Jordán Ta­mástól, lehet-e szerelmes az em­ber, és képes-e új életet kezdeni ennyi idősen?

– Ha úgy érti, hogy új életet kezdeni valakivel… Az új életkezdés azt is jelentheti, hogy valaki együtt élt a családjával, szeretett párjával, gyerekével, és az megszűnt. Az is új életkezdés.

Színházi forrásból úgy tudjuk, hogy a szombathelyi teátrum direktora már nem magányos, az életét egy negyvenes hölggyel osztja meg. A művész ezt nem cáfolta, de nem is erősítette meg.

– Nem azt akartam sejtet­ni, hogy valaki mással kezdek új életet, de persze az sem ki­zárt – mondta a Borsnak a szí­nész.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192818_auto_resized.jpg
life.hu

Édesanyja bántalmazásával vádolták meg Nicolas Cage fiát: az asszonyt hatalmas zúzódásokkal fotózták le

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715058913
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715058913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715058913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715058913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője