Celeb

Nejét se ismerte meg új szemével Kabai

Nagy Daniella

Létrehozva: 2018.01.08.

Betelt a pohár Kabai Lacinál, így rászánta magát egy régóta halogatott szemműtétre. Zenésztársai is okkal reménykedhetnek ezután abban, hogy Laci nem keveri össze a számok sorrendjét a koncerteken, és nem húz majd rossz jelmezt magára.

– Nem nagyon szeretek foglalkozni a korommal, de van, ami már nem működik úgy, mint fiatalon – mondta Kabai Laci. – Nemrég akadt miattam néhány elég forró helyzet a fellépéseken. Többször előfordult, hogy más dalt kezdtem el játszani, ami csak akkor esett le, amikor az egész zenekar hátrafordult, hogy melyik rendezvényen vagyok… Az egyik legcikibb helyzet az volt, amikor egy koncerten annyira elnéztem a dallistát, hogy Kis Grófo helyett ByeAlexnek öltöztem. Lacinak tehát bőven volt oka, hogy a margitszigeti szemklinikán kössön ki, ahol tudatták vele, hogy a szeme alkalmas a beavatkozásra.

– Az operáció óta olyan élesen látok, hogy Darth Vader sem csinálhatta volna jobban a lézerkardjával. A fiúk nagyon örültek a változásnak, és bíznak benne, hogy így most már tényleg tudok fókuszálni a műsorra is. Otthon viszont azért akadt némi bonyodalom a műtét után, amikor megkérdeztem a feleségemtől, hogy „Maga kicsoda”? Majd felszólítottam, sürgősen hagyja el a házamat, mert mindjárt hazaér az asszony és marha nagy balhé lesz! – mesélte viccelődve a zenész, aki a többiekkel együtt már nagyon készül a februári 10-i arénás nagykoncertre.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el