Celeb

Megvadult lova támadt Sasvári Sándorra

Bors

Létrehozva: 2018.01.16.

<p>Lefejelhette vagy akár meg is rúghatta betöretlen csikója az énekes-színészt, akire információink szerint még két műtét vár.</p>

Forrás: Bánkúti Sándor

Egy hét kórházi ápolás és műtét után sem tudni, hogy mikor állhat újra színpadra Sasvári Sándor. A hatvanéves színészt otthon, saját lovardájában érte súlyos lovasbaleset. Az első hírek arról szóltak, hogy leesett a lóról, majd kiderült, hogy egy csikó okozta a bajt. Sasvári több évtizede él lovas életet, saját lovardát működtet, rendszeresen indul versenyeken, ám arra még álmában sem gondolt volna, hogy baj történik. Egy saját tenyésztésű csikót idomított, futószáron edzette, a há­rom és fél éves ló azonban nem akarta engedni az egóját, nekiment Sasvárinak. Lovaskörökben azonnal el­indultak a találgatások: megrúgta az állat? Lefejelte? Netán megharapta? 

– Ha azt nyilatkozta Sándor, hogy a ló nekitámadt, akkor azt jelentheti, hogy elölről érte a támadás. Ilyenkor a ló két lábra áll, összeszorítja az állkapcsát és azzal fejel, rosszabb esetben harap is. Belegondolni is szörnyű, milyen sérüléseket tud okozni egy 200-300 kilós állat – magyarázta a Borsnak egy gyakorlott lovasedző. Persze Sasvári Sándor sem amatőr, saját honlapján több videó is található, amelyeken a lovait idomító művészt láthatjuk. A felvételeken a színész részletesen elmagyarázza, hogyan kell engedelmességre nevelni a csikókat, illetve hogy mennyire veszélyes ez a művelet.

Először úgy hírlett, a színészt olyan súlyos sérülés érte, hogy beszélni sem tud. A Bors információja szerint két műtét is vár a művészre, amivel a sérült arccsontját próbálják helyretenni.

A Madách Színházban érdeklődtünk arról, lehet-e már tudni, mikor léphet ismét színpadra művészük, de a kérdésekre ők sem tudják a választ. Ezért tárcsáztuk Sasi számát, de míg korábban elértük rajta a lányát, most egy női hang azt mondta, téves a hívás. Sasvári saját Facebook-oldalán üzent: nyugodjon meg mindenki, jó kezekben van. 

Betegség miatt elmarad

Sasvári Sándor balesete miatt több előadást kellett elhalasztani, a Gárdonyi Géza Színházban a Zrínyi 1566 című rockmusical három előadását kell későbbi időpontra tenni, illetve a beregihírek.hu szerint elmaradt a művész Vásárosnaményba meghirdetett koncertje is.

– Köszönöm mindenkinek a szeretetét, érdeklődését, aggodalmát, amit az utóbbi napokban nagyon sokan kinyilvánítottatok felém. Több mint ötven éve lovagolok, harminc éve aktív díjugrató versenyző vagyok, és hu­szonöt éve vezetem a saját lovasklubunkat. Egészen kicsi korom óta szeretem, tisztelem, valamint az utóbbi évtizedekben tenyésztem is ezeket a csodálatos te­remtményeket. A mostani balesetem sem tántorít el eme nemes állatokkal, sporttársaimmal való mindennapi teendőim­től – írta Sasi a rajongóinak. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195528_auto_resized.jpg
origo.hu

Erős széllel jönnek a zivatarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070913
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070913
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070913
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070913
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett