Celeb

Megrázó levél Keróról: Súlyos vádakkal jelentkezett Tvrtkónál az egykori gyerekszínész

Bors

Létrehozva: 2017.11.14.

Forrás: Kecskeméti Zoltán

Mint arról korábban is beszámoltunk, Kerényi Miklós Gábor az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt az ellene felhozott vádakról. Azt elismerte, hogy egy 18 éves táncost - nevelői célzattal és közös megegyezéssel - elfenekelt, azt viszont egyértelműen tagadta, hogy ugyanezt tette volna egy 13 éves gyerekszínésszel is. 

A hétfő esti riport kapcsán (még aznap este) Vujity Tvrtkót kereste meg az a ma már harmincas évei végén járó férfi, akiről Kerényi állítja: sosem fegyelmezte őt megalázó módon. Az oknyomozó tévés hosszú Facebook-posztjában leírta: nem ismerte korábban az őt megkereső egykori gyerekszínészt, aki nem szeretne a sajtóban szerepelni, azt azonban továbbra is vallja: a bíróság előtt is vállalja történetét.

A férfi levelét Tvrtko posztjában olvashatják el teljes egészében, azonban mi is kiemeltünk belőle pár beszédes részletet.

"Rossz pedagógiai módszert választott – állítja de egy gyerek megfélemlítése, megalázása, elfenekelése nem pedagógia, hanem perverzió. Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy egy gyerekkel elhiteti, szörnyű bűnt követett el és ezért büntetést érdemel, majd levetkőzteti és ráparancsol, hogy hasaljon az íróasztalára. Akkor én csak szégyent, félelmet és amikor teljes erőből megütött a vállfával, szörnyű fájdalmat éreztem." 

"Kero azt nyilatkozta, hogy szeretne szemtől szembe leülni velem, velünk, és hogy térden állva kérne bocsánatot… ettől eltekintek, hiszen mások megalázása számomra sem örömöt, sem élvezetet nem okoz, de szemtől szemben találkozhatunk, beszélhetünk, erre lehetősége van… a bíróságon."

"...Jelezni szeretném, hogy sem akkor, sem most semmiféle oktató szándékot nem véltem, nem vélek felfedezni abban, hogy...

Közzétette: Vujity Tvrtko – 2017. november 14.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190834_auto_resized.jpg
origo.hu

Válságba került Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714953615
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/TgyzLcaO8qOnkA1Pni0WHARg7IOPRTZNBWRy77VQm74/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVmNTQzNDc5NGM3YTQ4ZDRiYzZkYWYzOTdlNzEyYWQ0.jpg
Aggodalom

Megszólalt Madár Vera: elárulta a ma 43 éves színésznő, miért tűnt el