Celeb

Jolly az előítéletekről: Á, ez mulatós, meg sem hallgatjuk!

ozs

Létrehozva: 2017.11.17.

Forrás: AFP, Zsolnai Péter

Az új stílusban nyomuló Jolly imázsváltása bejön a rajongóknak: többmilliós nézettséget produkál a neten, az énekes mégis úgy érzi, még nem sikerült kitörnie a mulatószenész-skatulyából. Hosszas gondolkodás után emiatt mondott le régen dédelgetett álmáról, hogy benevezzen A Dal 2018-ra, az Eurovíziós Dalfesztivál itthoni válogatójára.

– Nem akarok senkit sem megbántani, de nem mindig azok kerülnek be a műsorba, akiknek kéne. Nagyon lelkes voltam sokáig, de aztán agyaltam és szakemberekkel is tárgyaltam, akik meggyőztek, hogy ne nevezzek – magyarázta lapunknak az énekes. – Nem az első próbálkozásom lett volna, de korábban odáig sem tudtam eljutni, hogy az első show-ba behívjanak. Szóval A Dal kilőve, úgysem kerülök be. Készítesz egy dalt, beruházol egy csomó pénzt, aztán meglátják, hogy a pályázó neve Jolly, és legyintenek: á, ez mulatós, meg sem hallgatjuk.  

Jollynak nem csak a verseny kapcsán kell szembenéznie az előítéletekkel.

– Hiába próbálkozom más stílussal, a nevem miatt a mulatósok közé sorolnak – fakadt ki Jolly, aki még a csalódottságából is erőt merít. – Engem ez a helyzet inspirál. Úgy döntöttem, hogy A Dal helyett minden energiámat a karrieremre fordítom. Az interneten építem tovább a pályámat, és a playback haknik helyett már csak élő fellépéseket vállalok. A koncerteken még keveredik a régi és az új stílusom, a reggaetón, de a régi dalaim is teljesen máshogy szólnak élőben. 

Meghosszabbították a határidőt

A nagy érdeklődést és a zenei szakma kérését figyelembe véve az MTVA az eredeti határidőhöz képest öt nappal tovább, vagyis november 20-án éjfélig meghosszabbítja a jelentkezést A Dal 2018 pályázatra.

A szakmai előzsűri decemberben választja ki azt a harminc produk­ciót, amely a hazaidal-választó műsor hetedik évadában szerepelhet.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188993_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország újabb drámai világháborús lépése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191714_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Labdarúgó NB II - Bajnok és feljutott a Nyíregyháza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714958109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17167468_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 27-május 3.: Jókedv és felhőtlen boldogság

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap