Celeb

Bocskor Bíborka mindent megtesz, hogy szülhessen

Bors

Létrehozva: 2017.11.21.

Új életet adni, akkor is, ha a természet fura szeszélyei ezt gátolni akarják egyes nők szervezetében, akkor is, ha az orvos szkeptikusan ingatja a fejét a kórisme fölött… Bocskor Bíborka csak egyet tud: mindent megtesz, hogy szülhessen! Erről beszélt a Bors Extra Magazin novemberi számában.

A Megasztár egykori felfedezettje, a Magashegyi Under­ground énekese felvette a kesztyűt a meddőséget is okozható betegséggel, az endometriózissal. Bíborka hormonok nélkül győzte le a betegséget, de csak reménykedik abban, hogy természetes úton sikerül családot alapítaniuk a párjával. Persze, a lombikprogramot sem ítéli el, szándékában sem áll megsérteni bárkit is, s soha nem jelentene ki olyat, hogy nem adná fel tizenkét próbálkozás után sem.

– Megoszlanak a vélemények a lombikról – mondta Bíborka magazinunk legfrisebb számában. – Vannak, akik vallási szempontból közelítik meg és mondják azt, hogy nem helyes, mert nem természetes. Én azt gondolom, hogy a tudományban és a fejlődésben is ott van Isten és az akarata. A teremtés segítségének bármely formáját, ami szeretetből jön és szeretetet támogat, helyesnek tartok. Vannak olyan ismerőseim, akik lombikprogrammal műtét után szépen teherbe estek. Nem bánt, ha csak így lehet gyermekem. Tiszteletben tartom mindenkinek a döntését, aki ehhez a módszerhez folyamodik.

A Bors Extra Magazinban ezen kívül egy hagyományos étel, a sült oldalas korszerű receptjét is közöljük, akárcsak a luxusfeleségek filléres szépítészeti titkait.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715004018
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193170_auto_resized.png
metropol.hu

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715004018
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715004018
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715004018
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel