Celeb

Ukrán üzlettársa nem ismeri Hajdú Pétert

Munkatársunktól

Létrehozva: 2017.10.02.

Hajdú Pétert nem ismerem, és soha nem volt vele közös cégem. Az adataimmal visszaélt, az ötszázmilliós vagyon eltüntetéséhez semmi közöm – mondta a Borsnak Valentyna Leinart. A showman által egy angol céggel rendelkező ukrán üzletasszonynak titulált, 55 éves nőről kiderült: idénymunkás.

Kár­pát­alján megtalálta a Bors azt a titokzatos ukrán üz­letasszonyt, akiről Hajdú Péter úgy beszélt, hogy vele képzeli el a jövőt, akivel külföldi műsorgyártást tervezett, sőt már ötleteik is voltak. Legalábbis nyilatkozataiban ezt állította Hajdú. Mint kiderült, egy magyar anyanyelvű, ukrán állampolgár adatait használták fel a Frizbi Entertainment Kft. és vagyona eltüntetésénél. Az ügynek büntetőjogi következményei lesznek. 

Papíron társult a két cég

Valentyna Leinart – a céges papírok szerint – tavaly június 16-án az Egyesült Királyságban bejegyeztette a GB-UA Entertainment Ltd. társaságot, majd rá tizenhárom napra összeállt a Hajdú vezette céggel és ötmillió forint törzstőkeemelést hajtott végre. Hajdú részesedése a cégben ötven százalékra csökkent.

A közös munka viszont el sem kezdődött, sőt Hajdú Péter 2016. december 11-én kiszállt a cégből. Ennek következtében a társaság egyszemélyessé vált, az ügyvezető Valentyna Leinart maradt. A társaság vagyona a GB-UA Entertainment Ltd. kizárólagos tulajdonát képezi. Hogy ez a vagyon mekkora? A 2016. évi mérlegbeszámoló szerint a cég saját tőkéje 498 327 000 forint volt 2016. december 31-én.

Pottyantós vécé lenne a luxus?

Valentyna Leinart beregszászi otthonában fogadta a Borsot. A papíron több száz millió forint felett rendelkező asszonyról percek alatt kiderül, hogy életéből hiányzik a luxus. Háza be van ugyan pucolva, de valójában csak a malter fogja össze, és ha valakinek vécéznie kell, kizárólag a kerti pottyantósban teheti meg.

– Hívjanak csak Violának! – mondja, és máris hellyel, kávéval, sütivel kínál. A céges papírok láttán viszont gyorsan lefagy a mosoly az arcáról. 

– Nem ismerem Hajdú Pétert, soha nem találkoztam vele, soha nem volt közös cégünk. Sőt nekem cégem sem volt. Szakácsnő vagyok, de az utóbbi időben idénymunkából élek. Most is magyarba készülök, Somogy megyébe mennék gombát szedni. A munkát fólia- és üvegházakban végezzük, 600 forintot adnak egy órára – sorolja egy szuszra.

– Hogy nekem angol cégem lenne? Meg mit is mondott, hogy ötmillió forintos törzstőkeemelést hajtottam végre Hajdú cégében? Ne haragudjon a világ, de azt sem tudom, hogy mi az.

Valentyna nem akar hinni a szemének a céges papírok láttán: 

– Ötszázmilliós tőke? Fel sem tudom fogni, mibe kevertek engem. Én soha, senkitől egy fillért nem kaptam. Hajdú Péterrel sosem találkoztam, ô mégis visszaélt az adataimmal. Ráadásul a nevem, a születési adataim, az édesanyám neve egyezik a céges papírokon, de kamucím van odaírva. Én soha nem laktam Begany településen, a Virág utcában. 

Ki írt alá helyette? 

Akkor tavaly december 11-én sem? – vetődik fel a kérdés, hisz jegyzőkönyv készült róla, hogy aznap Hajdú és Valentyna taggyűlésen vett részt, ahol Hajdú átruházta az üzletrészét. Az ott született határozatot mindketten aláírták, sőt ügyvéd is ellenjegyezte. 

– Én biztos, hogy nem írtam alá semmit, hisz ott sem voltam. Mit mondott, december? Azt hiszem, akkor szedtük a fóliasátrakban az uborkát – idézte fel emlékeit.  

Más cégekben is feltűnt a neve

Lapunk nyomozása során kiderült, hogy a titokzatos Valentyna, mint vezető, további két magyar cégben is megjelent. Az egyiket már törölték is, a másik a mai napig az ő neve alatt fut. Utóbbi érdi vállalkozás sikeres lehetett, mert Valentyna színre lépése előtt a cég nyert egy 50 milliós közbeszerzési pályázatot.

– De hogy kerülhettek az adatai Hajdú Péterhez? – kérdezem. 

– Van egy ismerősöm, Ági. Három gyereke van, és állandóan cserélgeti a mobilszámát. Ő egyszer elkérte az irataimat és lefénymásolta. Úristen, mibe kevert engem? – temette arcát a kezébe.

– És most mi lesz velem?– kérdezte kétségbeesve. – Ha megyek át a határon, majd letartóztatnak?

Években mérhető a büntetés

A Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, dr. Hegedűs László a Borsnak elmondta, hogy az ukrán nő tagadása már önmagában elég az alapos gyanú megállapításához. Ebből fakadóan a büntetőeljárás megindítását a rendőrségnek már hivatalból el kellene rendelnie. Közokirat-hamisítás mellett felvetődik a csődbűncselekmény és az adócsalás is. Közokirat-hamisításért akár három év, míg a csődbűncselekményért öt évig terjedő letöltendő szabadságvesztés is kiszabható. 

– Természetesen felvetődik az ügyvéd felelőssége is az ügyben. Mint a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökhelyettese nagyon remélem, hogy a kolléga nem követett el ekkora hibát, hiszen az ügyben nemcsak büntetőjogilag vonnák felelősségre, hanem a kamara előtt is felelnie kellene a tettéért – összegzett a sztárügyvéd.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714983013
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192052_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714983013
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián