Celeb

Forró csókkal ünnepelt a fülig szerelmes Kollányi Zsuzsi

H. G.

Létrehozva: 2017.10.06.

Felforrósította a Sztárban sztár színpadát vasárnap este Kollányi Zsuzsi, aki Britney Spears bőrébe bújva mutatta meg tökéletes testét. Ám nem csak a kamerák előtt volt tüzes a hangulat, az énekesnő többször is látványos csókban forrt össze párjával.

A szerelmesek az élő adások reklámszüneteit használták ki, és még azt sem bánták, hogy a nézőtéren sok tucatnyi szem rájuk szegeződött. A jelenet többször is megismétlődött, sokakban fel is merült a kérdés, ennek van-e valami különleges oka? A Bors az adás után megkérdezte az énekesnőt, hogy a csóközönnek volt-e valami apropója?

– Épp ma vagyunk egyévesek, ezt ünnepeljük – mondta a Borsnak nevetve az énekesnő.
– A barátom civil, mérnök, nem igazán szeret szerepelni. De rengeteget segít nekem a felkészülésben. Például ezelőtt a produkcióm előtt hatszor vett a nyakába, és próbáltuk el a táncot – mondta Zsuzsi, aki persze nem csak erős embernek tartja párját, mindig az ő véleményét kéri ki először, és hallgat is rá.

– Ami biztos, többet tanultam ebből a kapcsolatból, mint korábban akár öt–hat év alatt. Ő fontos számomra, és nagyon szeretjük egymást – folytatta Zsuzsi, akin látszik, hogy fülig szerelmes. A képekről kiderül, az érzés kölcsönös, de az is látszik, hogy a férfi nagyon büszke szexi barátnőjére, aki egyébként kardioedzéssel, tánccal, és még sok más mozgásfajtával tartja formában magát.

– A szerelmem nagyon örült neki, hogy bekerültem ebbe a műsorba. Mindig azon mosolygunk, hogy ha lenne menedzserem, az csakis ő lehetne. Nála szigorúbban ember nem fogna engem… Már most tudja, hogy mit kell tennem a karrieremben, hogy előrébb jussak. Nagyon előre tud gondolkozni, én sokkal kevésbé. Tudja, hogy az előadóművészet a mindenem, így ő mind szakmailag, mind egyéb szempontokat figyelembe véve támogat az első másodperctől – mondta egy korábbi interjújában Majka énekesnője.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185190_auto_resized.jpg
vg.hu

Alighogy elkészült az M6-os autópálya, most újabb, gyorsforgalmihoz kapcsolódó fejlesztést adnak át

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965611
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap