Celeb

Egy évtized után jön a baba Czene Attiláéknál

Bors

Létrehozva: 2017.10.26.

Bánhidi Petra és Czene Attila a Story Magazinnak mesélt kapcsolatukról, és arról, hogy miért vártak több mint 10 évet arra, hogy kisbabájuk legyen.

11 évvel ezelőtt, a Szombat esti láz című műsorban találtak egymásra, házasságuk pedig már tíz éve tart, az viszont, hogy egy gyerek is érkezzen kapcsolatukba, csak az utóbbi évben lett kérdés, de nem egészségügyi probléma állt a háttérben, ahogy sokan gondolták.

„Voltak találgatások, hogy eddig mi miatt nem jött össze a gyerek, de mindenkit megnyugtathatok, ezekből semmi sem volt igaz. Mind a ketten élsportolók voltunk, én 30 éves koromig az uszodában, a vízben éltem az életem, Petra a táncteremben. A versenysportnál nincs idő a magánéletünkre.”

A házaspár első közös gyermeke decemberben érkezik, és a Laura nvt kapja. A kismama annyira jól viseli a terhességet, hogy úgy érzi, bármikor bevállana egy másik gyermeket. De először most a szüleihez hasonlóan izgága kislány érkezése a legfontosabb.

„Reggeltől estig meg nem áll, izeg-mozog, ha azt akarom, hogy kicsit megpihenjen, akkor Attilát kérem meg, hogy a két nagy kezét tegye a hasamra. Persze magától is megsimogatja, de ilyenkor érdekes módon Laura megáll, megnyugszik és megpihen. Nagyon jó hatással van rá az édesapja.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192727_auto_resized.jpg
origo.hu

Baloldali családból jött, és most hazament a baloldalra Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192610_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Itt az újabb „elszigetelt eset”, ezúttal châteauroux-i módra – statisztikákkal fűszerezve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714988712
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183668_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Szakított a vőlegényével! Megszólalt Marics Peti állítólagos barátnője - Exkluzív

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián