Celeb

Nem is értjük: Helen Mirren utálta a testét (18+)

Bors

Létrehozva: 2017.08.17.

„Nem volt divatos a nagy mellem!” – ismerte el az Oscar-díjas Helen Mirren, aki megszámlálhatatlan mennyiségű filmet tudhat maga mögött. A 72 éves világsztár kendőzetlen őszinteséggel beszélt a meztelenkedésről, arról, hogy őt soha nem zavarta, ha le kellett dobnia a textilt egy-egy szerep kedvéért. Meglepő módon azonban Mirren nem volt kibékülve a testével, de csak azért, mert szerinte nem volt divatos az alakja a domborulatai miatt. 

– Az arcom túl kövér volt, a lábam túl rövid, a mellem túl nagy. Ráadásul mindehhez szőke voltam. Fiatalon nem feleltem meg a kor divatjának. Ennek ellenére már az első szerepem után vállaltam meztelen jeleneteket, egybefonódott a meztelenkedés a nevemmel – magyarázta a színésznő, aki ok nélkül soha nem akarta a mellét mutogatni, de úgy volt vele, ha a szerep úgy kívánja, akkor miért ne? Így aztán a hetvenes években már nem is akadt olyan filmje, amelyben ne pucérkodott volna. 

– Érdekes, de annak ellenére, hogy nem voltam kibékülve az alakommal, mert ugye, nem hasonlítottam az éppen aktuális szexszimbólumokra, nem zavartattam magam a meztelen jelenetek során – árulta el a színésznő, aki két Golden Globe-díjat is kapott már hosszú karrierje során.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek