Celeb

Első szerelem: Pofonnal űzte el a fiúkat Voith Ági apja

A. T.

Létrehozva: 2017.08.07.

<p>Nem volt könnyű dolga azoknak a fiúknak, akik a kislány Voith Áginak szerettek volna udvarolni, mert katona édesapja nem szívesen vette legyeskedésüket. </p>

A bősz apa tettlegességtől sem riadt vissza, így az első szerelmi próbálkozások igencsak izgalmasan alakultak a színésznő életében.

– Nem emlékszem arra, hogy óvodáskoromban lett volna szerelmem, bár a szüleim elmondásából tudom, a zongora alatt megharaptam egy kisfiút, valószínűleg azért, mert tetszett – nosztalgiázik velünk a Jászai Mari-díjas színésznő. A következő állomás az elemi iskola ötödik osztálya, amikor Ági főszerepet kapott az iskolai színdarabban, és egy csapásra megváltozott az élete. – Na­gyon  népszerű lettem, rengeteg fiú próbált udvarolni. Állandóan kísérgettek, jöttek utánam, aminek az lett a következménye, hogy az addigi kitűnő tanulmányi eredményemet sikerült lerontanom. Később ki is rúgtak az iskolából, mert rossz is voltam. 

A fiatal lány átkerült egy másik intézménybe, a fiúk azonban nem koptak ki mellőle, így izgalmakban ezután sem volt hiány.

– Apám meglátta, hogy az egyik fiú rendszeresen hazakísér. Elkapta, és megpofozta, engem pedig az utcára is alig engedett ki. Ez nem szegte a tinilány kedvét, és amikor tizenegy évesen a barátnőjénél nyaralhatott Balatonfenyvesen, szerelmes lett egy tizennyolc éves srácba. – Szépen gitározott és énekelt, nekem pedig na­gyon tetszett. Féltékeny voltam, mert ő egy tizenhat éves lánynak udvarolt. Tizenöt évesen jött el az első viszonzott szerelem az életembe. Szabolcs képes volt értem Budapestről Tihanyba biciklizni. Három évig jártunk, szeretett volna feleségül venni. A színésznő szülei idôközben elváltak, és ő az édesanyjával élt tovább. Ágit felvették a Színművészetire, ami megpecsételte a kapcsolatukat.

– A hippikorszakban nevelkedtem, vagány lány voltam, amiből a mai napig maradt bennem. Szabadon élhettünk, és élveztük, hogy a világ – és a szerelmi kapcsolatok – nem voltak olyan pénzorientáltak, mint most.

Örökre Bodroginé marad?

Voith Ági életében az egyik legmeghatározóbb férfi kétségkívül Bodrogi Gyula volt, akihez feleségül is ment, egy közös gyermekük született, Ádám. Házasságuk évekkel később tönkrement, mindketten új párra leltek, a válást azonban a mai napig nem indították el. Azt mondják, nincs idejük erre. A színészpár a mai napig nagyon jó viszonyt ápol egymással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193335_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715002811
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715002811
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715002811
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték