Celeb

Sosem heverte ki a gyerekkori zaklatást a Linkin Park énekese

Bors

Létrehozva: 2017.07.21.

Chester Bennington holttestét csütörtökön találták meg egy Los Angeles megyei lakásban, a Linkin Park előadója 41 éves korában öngyilkos lett. A méltán népszerű zenész 18 évig volt meghatározó tagja a rockbandának, sikert sikerre halmozott, saját elmondása szerint is kőgazdag lett, ám nem tudta megragadni a boldogságot. Roppant sikeres pályafutását mindvégig kísérte a depresszió, a gyógyszerek és a drogok.

Bennington 1999-ben lett tagja a Linkin Parknak, amely Los Angeles Santa Monica negyedében található Lincoln park után kapta a nevét. Az együttes a Hybrid Theory című albummal egy csapásra híres lett, 4,8 millió példányt adtak el belőle. A banda az évek során töretlen népszerűségre tett szert, ám a népszerűség nem feledtette el Benningtonnal a gyerekkorában átélt borzalmakat.

A népszerű zenész korábban többször is nyilatkozott róla, hogy mindössze hét éves volt, amikor egy férfi molesztálta, sosem heverte ki a zaklatást. Innentől kezdve már tinédzser korában komoly depresszióval küzdött, nem leplezte öngyilkos gondolatait. Sőt, egyszer azt nyilatkozta, hogy szenvedései segítenek neki a zenei karrierjében.

„Az az érzés tesz alkalmassá arra, hogy ilyen dalokat írjak, énekeljek – azok a szavak millió lemezeket adtak el, én nyertem egy Grammyt, és rengeteg pénzem lett” – mondta Bennington még 2009-ben a Noisecreep-nek adott interjújában. A zenész fiatal korától volt az alkohol és drogok rabja, de időszakonként képes volt tiszta maradni.

A Linkin Park évtizedes népszerűsége okán a világ legjobb zenészeivel dolgozhatott együtt, ám a zenei karrierje sem tudta pályára állítani a magánéletben, két feleségtől hat gyermeke született. A Linkin Park órákkal Bennington halálának híre előtt hozta nyilvánosságra legújabb dalát, a Talking To Myselfet.

VAN SEGÍTSÉG

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123-as ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a www.suicidprevencio.hu oldalt!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715098213
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715098213
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195438_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Fidesz ezeken a településeken visszaveheti az irányítást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195992_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715098213
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197308_auto_resized.jpg
travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715098213
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715098213
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715098213
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715098213
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch