Celeb

Német orvos volt Laár András

Fái

Létrehozva: 2017.07.20.

A KFT zenekar frontemberéről köztudott, hogy régóta foglalkozik keleti tanokkal. Buddhista, hisz az ima gyógyító erejében és a lélekvándorlásban. Pontosan tudja, mi volt előző életében.

Forrás: MTI

A zenészt a Sláger FM-en GPS című műsorában kérdezte Geszti Péter a buddhizmusról.

– Már gyerekkoromban is éreztem, hogy valami más van, mint ami materialista szempontból be van állítva – magyarázta a Borsnak András, hogyan került kapcsolatba a buddhizmussal. – Huszonnyolc, huszonkilenc éves koromban rátaláltam a buddhizmusra a gyakorlatban is. A meditáció hatására, elmélyült tudatállapotban jobban feljönnek olyan emlékképek, amiket egyébként elzár előlünk a tudatunk. 

András szerint azért van olyan tudatállapot, amikor jó, ha előjönnek emlékek.

– Az előző életemben német frontszolgálatos orvos voltam – mondja. – Onnan tudom például, hogy milyen a máj anatómiája, pedig sosem tanultam. Kutatóorvos voltam, azt vizsgáltam, hogy lehet elállítani a máj vérzését varrás nélkül. Valami hártyát tapasztottam rá, ilyesmivel szórakoztam. Mivel kutatóorvos voltam, koncentrációs táborba akartak küldeni, hogy embereken kísérletezzek. Nemet mondtam, mire bosszúból kiküldtek a frontra. Lelőtt katonák életét igyekeztem megmenteni. Akkor mindössze 41 évet éltem. 1905-ben születtem és 1946-ban haltam meg morfium-túladagolásban. Kilenc évvel később születtem újra. Ebben az életemben újra találkoztam egy nálam tíz évvel fiatalabb férfival, akit a fronton kezeltem, és emlékezett rám. A folyamatos fejlődés irányába megyünk, végül teljesen megvilágosodott lénnyé válunk, ez lesz az út vége.

Soma megtalálta magát

Soma Mama Gésával ellentétben, aki elment és megtalálta az előző reinkar­náció­ja sírját Csehországban, András nem kutatja az előző életeit.

– Pszichológusok végeznek regressziós hipnózist, de nekem meditáció közben, megváltozott tudatállapotban jöttek elő ezek a képek. Erőszakkal nem szabad előhívni, nem véletlenül vannak elzárva. Nehéz a határokat átlépni, de amit lehetségesnek tartasz, az lehetséges is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715010311
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715010311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715010311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715010311
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek