Celeb

Szinetár Dóra harminc felett szembesült nőiségével

P. J.

Létrehozva: 2017.06.02.

<p>A színésznőt egy óbudai uszodában látogatták meg először korábbi létezésének misztikus emlékei. Dóra főleg ízek és illatok útján kötődik távoli múltjához.</p>

Forrás: Fejér Bálint

Hitről, nőiességről és lélekvándorlásról beszélt a LifeTV Utazás a lelked körül című műsorában Szinetár Dóra. A színész-énekesnő sokáig kereste a saját hitét a vallások között, mígnem arra a következtetésre jutott, hogy a lélek nem csupán egyetlen életben jelenik meg a földön, és a tudatalatti megőrzi a múltban történt eseményeket és emlékeket. 

– Biztos vagyok benne, hogy sokat számít az, amit magunkkal hozunk. Abszolút hiszek abban, hogy nem negyven évvel ezelőtt kezdődött valami, és pár év múlva véget ér – fedte fel gondolatait a műsorban Szinetár Dóra, aki egy III. kerületi úszómedencében nyert elôször bepillantást elôzô életébe.

– Nem tudom, miért, de mindig is imádtam a delfineket. Egy alkalommal uszodában úsztam egy édesvizű medencében, és egyszer csak azt éreztem, hogy nem ott vagyok, ahol vagyok. Bejött egy emlék, ami nagyon hosszú ideig tartott. Valahol délen voltam, és sós volt a levegő. Nagyon kék volt a víz, és tudtam, hogy delfinek vannak körülöttem. Iszonyatosan jó érzés volt, és éveken keresztül emlékeztem rá. Amikor felnőttfejjel eljutottam egy show-ra, megláttam a delfineket az idomárral. Összeúszott a két emlék, és föleszméltem, hogy én erre emlékeztem abban a medencében még régen. Biztos voltam benne, hogy az előző életemben ez lehetett a foglalkozásom – mesélte a  műsorban Szinetár, aki a Borsnak elárulta, ízekkel, illatokkal kötődik múltjához.

– Hozzá kell tenni ehhez, hogy inkább eljátszottam a gondolattal. Biztos nem állnék neki keresni, hogy hol éltem és hogy hívtak előző életemben. Számomra fontosabb, hogy nehezen megmagyarázható kötődésem és emlékképeim vannak egy olyan állapotról, amit más élethelyzet nem tud előidézni, azonkívül hogy az em­ber delfinekkel együtt úszik. Szagokat, ízeket érzek, amikor erre visszagondolok. Delfinsimogatóba viszont sosem mennék, mert egyfajta állatkínzásnak gondolom – fejtette ki lapunknak Dóra, aki azt is elárulta, hogy csak harmincéves kora után volt először lehetősége észrevenni, hogy nőként reagálnak rá az utcán. 

–  Édesapámmal eljutottam Monte-Carlóba, akkor már különváltunk a második férjemmel, ezért jegygyűrű nélkül sétáltam. Külföldön engem nem ismernek, ezért is volt furcsa, amikor rám mosolyogtak. Külföldön vagy párban voltam, vagy gyűrűvel az ujjamon, ha itthon valaki megnézett, soha nem tudtam, hogy felismer vagy tetszem neki – emlékezett vissza.

Gyermekei voltak a szerelmei?

A műsorban a meghívott asztrológus azzal lepte meg Szinetár Dórát, hogy szerinte egyfajta párkapcsolati karmában van a gyermekeivel, ami azt jelenti, az énekesnő előző életei valamelyikében a gyermekei a szerelmei voltak.

– A kisfiamat úgy 14-15 éves koráig „szerelmemnek” hívtam. Nehéz volt leszokni róla, ez valahogy ösztönösen jött. Zorkát is így hívom néha, aki rám szól ezért, teljes joggal – válaszolt a felvetésre nevetve az énekesnő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194626_auto_resized.jpg
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715018110
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715018110
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190028_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 6-12.: Páratlan lehetőségek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715018110
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715018110
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715018110
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség