Celeb

Rendőrök jártak Némedi Mari házában

GYLF, kbv

Létrehozva: 2017.06.16.

Sokan emlékeznek rá: hosszan tartó, súlyos betegség után tavaly februárban hunyt el Némedi Mari. Néhány napja azt tudta meg a Bors, hogy titok, hol temették el a színésznőt, aki egyébként százmilliós vagyont hagyott hátra, ráadásul nem a rokonaira. A temetés számláinak egy jelentős részét barátai fizették, ennek ellenére ők sem a temetés időpontjáról, sem a helyszínéről nem kaptak tájékoztatást, azóta sem tudják, hol nyugszik nagylelkű barátnőjük. Most újabb híreket kaptunk Némedi Mari szilasligeti otthonáról. 

– A temetés nagy részét én fizettem, itt vannak a bizonylatok is, a család nem adott bele. Az otthonát azóta kifosztották, fákat vágtak ki, számos dolgot elégettek a múltjából az udvaron – mondja a színésznő barátja. Tény, hogy az egykor takaros, virágokkal dí­szített ház ablakain megkopott a festék, a kerítés rozsdásodik, a kertet fölveri a gaz, látszik, hogy hónapok óta nem gondozza senki. A kapukon nem látszik erőszakos behatolás nyoma, a szomszédok azonban rendőröket láttak a háznál. 

– Körülbelül egy hónappal ezelőtt láttunk itt rendőrautót, egy középkorú hölgyet és egy urat. Nem ismerjük őket. Mari sem sokat barátkozott egyébként, csak akkor láttuk, amikor jött vagy ment az autójával – mesélte lapunknak az egyik szomszéd, de hogy mi­lyen ügyben intézkedtek, arról nem tudnak.

Telefonon elértük vi­szont a színésznő testvérét. A hölgy mindaddig volt kedves, míg meg nem tudta, milyen ügyben és honnan keressük. Ezt követően csak azt ismételgette: „nem szeretnénk nyilatkozni, és ennek nyomós oka van”. De nyitott rá, majd, ha eljön az ideje, és minden körülmény világos lesz.

Hogy mi mindenre gondolhatott, az egy újabb rejtély.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963511
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap