Celeb

Meztelenül lépnek színpadra Hegyi Barbaráék

Bors

Létrehozva: 2017.06.01.

Angol hölgyek ruhátlan fotózkodással gyűjtöttek pénzt. Ezt a történetet dolgozza fel a Pesti Magyar Színház, ahol nagy művésznők mondtak igent a vetkőzésre.

Rangos névsor: a Pesti Magyar Színház ősszel műsorra kerülő új darabjában többek között Hegyi Barbara, Igó Éva, Udvarias Anna, Bede Fazekas Anna, Tóth Enikő, Soltész Bözse, Benkő Nóra és Tóth Éva játszik. A tervek szerint lesz olyan jelenet is, ahol ruhátlanul.

Ruhátlan szerepek

Nem ritkaság a színpadi meztelenség, bár a nyugati országokhoz képest itthon viszonylag ritka, és mindig nagy felháborodást kelt. Mundruczó Kornél A jég című darabjában, amit a Trafóban mutattak be, minden szereplő meztelen volt, köztük Péterfy Bori énekesnő is. A Gőzben című darabban Lang Györgyi vetkőzött anyaszült meztelenre a kétezres évek elején. Az Oidipusz című drámában Barabás Árpád színművészt láthatta a közönség többször is meztelenül.

A Naptárlányok egy igaz történeten alapul, ami a kilencvenes évek végén játszódik. Egy csapatnyi 50-60 éves angol hölgy (ma is élnek) 1999-ben, Rylstone nevű kisvárosban lakik, s az egyiküknek rákban meghal a férje. Az asszony az utolsó hónapokban sokat üldögélt az onkológia folyosóján egy kényelmetlen kanapén, reménykedve, várakozva. A férje halála után úgy döntött, hogy pénzt gyűjt egy új ülőalkalmatosságra, hogy más hozzátartozóknak kényelmesebb legyen a várakozás… Egy hirtelen ötlettől vezérelve úgy határozott barátnőivel egyetemben, hogy saját, egyedi naptárt adnak ki, melyen ők szerepelnek, meztelenül. A nőegylet tagjai sosem látott üzleti és világsikert arattak ezzel.

A történet egyben felemelő és szomorú, a vállalhatatlan kórházi körülmények miatt ma is fájdalmas az aktualitása, rá­adásul az a Tallós Rita rendezi, aki alig négy éve győzte le a gyilkos kórt.

A Bors megkereste Hegyi Barbarát, majd Tallós Ritát is, de sem a színésznő, sem a rendező nem akart még a darabról beszélni. Mindketten időt kértek, hogy majd egy, a bemutatóhoz közelebbi időpontban nyilat­kozzanak.

Lapunk egyébként úgy értesült, hogy a színházi darab mellett egy jótékonysági akciót is terveznek a művésznők, ők is majd egy rákos betegekkel foglalkozó intézménynek gyűjtenek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték