Celeb

Csonka Picinek több kényszeres betegsége volt

D. A.

Létrehozva: 2017.06.30.

Rögeszmés ellenőrzés, tikkelés, állandó fertőtlenítés. Az ember nem is érti, miért csinálja, s egy idő után már észre sem veszi. Csonka András a Sláger FM-en árulta el, hogy neki is vannak kényszeres cselekedetei.

Forrás: Móricz István

Van, aki kávé nélkül képtelen elkezdeni a napot, de akadnak mániákus lábossúrolók, vagy már-már betegesen tisztaságmániásak is. Biztosan belefutottunk már olyan emberbe, aki képtelen élvezni a baráti társaságot, mert folyamatosan azt nézi, ki koszolja be az asztal lapját, vagy kuszálja össze a szőnyeg rojtjait. De olyan ember is van, aki stresszhelyzetben produkál kényszeres mozgást, mint Csonka Bandi is – hiszen ez a jelenség a sztárokat sem kíméli.

– A tikkelés egy betegség, én viszont nem vagyok beteg, mert csak felfokozott érzelmi vagy idegi állapotban csinálom. Azt tapasztaltam, hogy még a szereplés is előhozhatja, ha nagyon izgulok, vagy izgatott vagyok. Ez a fajta mozgáskényszer egyébként változó nálam, mert volt időszak amikor nem tikkeltem, hanem ilyen helyzetekben a lapockámat nyújtogattam, és erősen hunyorogtam – árulta el a Borsnak Csonka András, aki saját magát kezelte, hogy elhagyja berögződött dolgait.

– Kétszer is voltam agykontrolltanfolyamon, hogy megtanuljam a tudatos ellazulást. Sajnos nem foglalkoztam vele napi szinten, de nem is baj, mert már anélkül is tudom kezelni – magyarázta András. 

Czippán Anett a zacskókkal és a háztartási cikkekkel áll hadilábon, a műsorvezetőnek egy reggeli elindulás otthonról is komoly kaland.

– Ahogyan bezárom a lakás ajtaját, erőteljes kényszert érzek, hogy kinyissam és megnézzem, hogy minden rendben van-e, nem hagytam-e otthon valamit. Néha vissza is fordulok, hogy újra megbizonyosodjam róla – nevette el magát Anett. – A legfurcsább szokásom viszont az, hogy a zacskókat nem bontom fel úgy, ahogyan éppen hozzáérek, csakis a tetején, hogy szembe legyen velem az írás. Adások előtt, ha nem kell mosdóba mennem, akkor is elmegyek, és kényszeres késő vagyok – vallja be Anett. 

Nacsa Olivérnek is több furcsa képzete van, a humorista a sugárzástól tart, így naponta igyekszik „mentesíteni” környezetét.

– Tíz éve küzdök azzal, hogy ha meglátok egy telefont vagy távirányítót, akkor azonnal a megfelelő szögbe kezdem forgatni, hogy a belőle áramló sugárzás ne legyen káros az egészségemre. Lefekvés előtt is gondosan elrejtem a távirányítót, és a mobilomat is – magyarázta korábban a Borsnak.    

Beckham a bútorokat tologatja

Jennifer Lowe Hewitt elárulta, édesanyjától örökölte kényszeres hajlamait: Számolják a lépcsőfokokat, és addig nem tud elaludni, amíg be nem csuk minden szekrényajtót a lakásban. 

Jessica Alba fertőtleníti a hotelszobákat. – Lehet, hogy kényszerbeteg vagyok, de beleborzongok a tudatba, hogy előttem aludtak az ágyban. Általában elúsztatom a szállodai szobákat fertőtlenítő spray-vel – nyilatkozta.

Megan Fox ülőketakarót és evőeszközöket hord a retiküljében, mert azonnal öklendezni kezd, ha arra gondol, hogy más is használta már a kanalat, amivel kanalazza a levesét. 

David Bechkam órákat tölt azzal, hogy igazgatja a bútorokat az otthonában. Feleségével három hűtőt tartanak, hogy szelektálják az ételeket, üdítők viszont csak párban kerülhetnek a hűtőbe.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap